Csupa nagybetűvel – CSURKA

Még egy nap, és eljön az az idő is, amikor arra emlékezhetünk, hogy élt közöttünk egy ember, akinek a nevéről és munkásságáról mostanában sajnos sokkal kevesebbet beszélünk, mint amennyit megérdemelne. Írásait és színdarabjait nem olvassuk és nem játsszuk elégszer, munkásságát, váteszi képességét – tisztelet a mindig meglévő kivételeknek – nem emlegetjük, nem idézzük annyiszor, ahányszor kellene. Holott – ha ez idő tájt bárki is elolvassa írásait, újságcikkeit, megjelent beszédjeit, drámáit, s szereti ezt a hazát – garantáltan elámul az illető jövőbe látó képességén, s mondandójának igazán. Sőt, bátorságát is megsüvegeli. Nincs kizárva, hogy sokaknak könnyű lesz kitalálnia, kiről van szó. Igen, talán kitalálták, Csurka Istvánról, irodalmi és közéleti személyiségről, egy különös sorsú magyar emberről, aki még csak páncélt sem hordott, hogy az őt gyűlölőket kikerülje, mert tudta, hogy megannyi alkalommal cáfolhatatlan igazságokat mondott ki. A teremtő pedig megtisztelte azzal, hogy ezek az igazságok, ha nem is könnyen, de eljutottak olvasóihoz. Még pár nap, s február 4.-én halálának évfordulóján emlékezhetünk rá. S elmondhatjuk, hogy egy kétszeres József Attila-díjas író, drámaíró, dramaturg és politikus, no meg egy vátesz távozott el 78 évesen, immár 14 évvel ezelőtt, 2012-ben közülünk. A Csurka István Emlékbizottság elnöke, Medveczky Ádám Kossuth-díjas karmester Liszt Ferenc Les Preludes című művének mondanivalójával búcsúzott tőle: „Az ember élete nem egyéb, mint egy csodálatos előjáték a halhatatlansághoz.” Nem tudom, a halhatatlanságban mit csinál Csurka István. Azt viszont tudom, hogy itt, a nagyon is materiális földön igencsak hiányzik ő. Mi több, a színpadról is, mármint a remek drámái, írásai meg azon emberek könyvespolcáról, akik meg akarnak ismerni egy igazi váteszt, egy jövőbelátó embert.

Csurkát emlékezetünkben időtlen időkig megőrízni a műveivel, írásaival lehet. Sokan őrizzük megállapításait, véleményét. Pár – cáfolhatatlanul igaz – és ismert megállapítását felidézem. Kivált azért, mert amit ő felfestett a jövőről, az bejött, nem árt sokszor elmondani, hiszen ezekkel a veszélyekkel élünk. Csurka például a bevándorlásról imígyen írt: „A végső cél a magyarság kipusztítása. Nem fegyverrel, nem mérges gázzal, hanem pénzügyi politikával, életlehetőségeink elvonásával, mert kell a hely a másoknak: Ez a kor, melyben élünk. különösen az, ami ránk következik a jövendő században, a népvándorlás kora. A trianoni határok között Magyarországon húszmillió ember is elfér, de belátható időn belül ebből csak hétmillió lesz a magyar, a többi meg mindenféle vegyes. Akkor Magyarország nemzetközi nép-lerakat lesz itt a Kárpát-medence közepén, nagyjából ugyanannak a nemzetközi kozmopolita rétegnek a vezetése alatt, mint ma.” Nos, ezen idézetet már nagyon sokan ismerik és látják is ez EU álságos és tehetségtelen vezetőinek a szándékát a különböző elképesztően gonosz bevándoroltatási terveket illetően, melyben célország vagyunk. Egy emlékező, egy valódi jövőbelátó emberre emlékező rövid cikk végére csak egy rövid kérdőmondat kívánkozik: miért hagytuk, miért hagyta Európa, hogy ez így legyen? S ehhez még hozzátehetjük: miért nem hallgatunk váteszeinkre? Miért nem támaszkodunk jövőbelátásukra? Miért nem?

Csak a csönd felel.