Dán népirtás

A grönlandi inuit nőkön dán orvosok beleegyezésük nélkül alkalmaztak méhen belüli fogamzásgátló eszközöket a hatvanas évektől, a kilencvenes évek végéig. A dán hatóságok célja az volt, hogy csökkentsék az őshonos lakosság létszámát, attól tartva, hogy a grönlandiak nagyobb létszáma egyenes utat jelentene a függetlenség kivívásához.

A botrányos ügy nem napjainkban került napvilágra, mert már 2022-ben egy archív felvétel olyan beszélgetést rögzített, amelyben éppen erről a témáról volt szó. Most, hogy Grönland jövőbeni státusza világpolitikai üggyé vált, ismét felszínre került a gyarmatosító Dánia embertelen „kezelési” módszere.

A dánok éppen olyan időszakban kezdték el az inuit lakosság születési statisztikai görbéjét lefelé „hajlítani”, amikor a klasszikus európai gyarmattartó hatalmak azzal szembesültek, hogy előbb vagy utóbb fel kell adniuk az akkor már több évszázada birtokolt területeiket.

Ghána volt az első szubszaharai ország, amely 1957-ben felhúzhatta a nemzeti zászlót. Ezt követően a brit, a francia és a belga gyarmattartók csomagolni kezdtek. Ez nagyjából akkor történt, amikor Koppenhága már gyakorlatban alkalmazta a grönlandi őslakosság népesedési „robbanásának” – néhány tízezer emberről van szó – megakadályozási tervét. Olyan volt ez, mintha a dánok visszafelé mentek volna az időben.

A grönlandi nők elleni szörnyű cselekmények éppen akkor teljesedtek ki, amikor a klasszikus gyarmattartók már jórészt feladták egykori birtokaikat, és igyekeztek velük valamifajta konszolidált kapcsolatot kialakítani, annak érdekébe, hogy legalább politikai és gazdasági befolyásuk egy részét megtartsák.

De van itt más is. Dánia 1949 óta a nyugati védelmi rendszernek, a NATO-nak az alapító tagja. A NATO alapító okirata világosan kimondja, hogy a szervezethez csak demokratikus ország csatlakozhat. Az igaz, hogy 1949-ben a dánok még nem alkalmazták Grönlandon az illegális fogamzásgátló módszert, de „menet közben” egyetlen tagállam sem tette szóvá a borzalmas eljárást.

Ne kezdjen el senki sem azzal takaródzni, hogy nem tudtak róla. Nehéz elhinni, hogy egyetlen hírszerző szervezetnek sem jutott a tudomására, hogy mi történik a jeges északon. Persze, hogy tudták, de senkit nem érdekelt. A fő szempont a demokrácia látszatának megőrzése volt.

Az az érv sem állja meg a helyét, hogy a hidegháborús időszakban a NATO legfőbb feladata a Szovjetunió elrettentése volt, annak érdekében nehogy megtámadja Nyugat-Európát. Tulajdonképpen most is az, csak jelenleg Oroszországnak hívják az ellenséget.

Viszont elérkeztünk ahhoz a képzeletbeli határvonalhoz, amikor a NATO és az Európai Unió tagsága nagyrészt lefedi egymást. Ami egyben azt jelenti, hogy uniós „partnereink” egy része mást se csinál, csak minket oktat ki a demokrácia „játékszabályairól”, amelyeket persze ő maga nem tart be.

Koppenhága ugyan bocsánatot kért az inuit nőktől, és jelentős összeget ajánlott fel jóvátételként, de lehet-e pénzzel kompenzálni a súlyos egészségkárosodást, vagy azt, hogy valaki nem élhette meg az anyaságot. Brüsszel pedig hallgat, úgy tesz, mintha nem is tudna a botrányról. Ne tévedjünk, a grönlandi nők EU-polgárok, joguk van az uniós jogorvoslatra.

Ha azt hisszük, hogy a kilencvenes évek végétől megszűnt a grönlandi családok életébe történő embertelen beavatkozás, akkor tévedünk. A helyzet az, hogy folytatódott, csak éppen másként. Egy Dániában élő nőtől két órával a szülés után elvették a gyerekét, mert egy szülői teszten alkalmatlannak találták az anyaságra. Egy 2022-es jelentés szerint a Dániában élő, grönlandi hátterű gyerekeknek majdnem a hat százalékát helyezik ilyen módon állami gondozásba.

És a törvény ellen a szülők semmit sem tehetnek.

Az ENSZ 1948-as egyezménye szerint népirtásnak számít az olyan cselekmények összessége, amelyeket egy nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport egészének vagy egy részének megsemmisítésére irányuló szándékkal követnek el. Népirtásnak számít többek között a születések megakadályozása, gyermekek erőszakos elhurcolása is.