Ökörszem szállt a szociális tűzifára

Látványos jótétonykodásként szegények közötti tűzifaosztással igyekszik fényezni magát a Tisza párt csupaszív vezetője, és tovább felfűteni a kormány elleni indulatokat. Az akció erősen emlékeztet az erdők madarai között kihirdetett vetélkedőről szóló régi, ismert népmesére. Amelyben a győzelemre legesélyesebb sas tollai között elbújik a verébfélékhez sorolt ökörszem. Mikor az erős szárnyú, büszke sas eléri a másoknak már meg sem közelíthető szédületes magasságot, az aprócska versenytársa a hátáról elrugaszkodva, még feljebb emelkedik. És bajnokként ünnepelteti magát. (A sast gyűlölő verebek örülnek is a győzelemnek, holott – mert intelligens madarak – ők is tudják: turpisságról van szó. De azért dühödten tovább csipogják: „Mocskos Fidesz!”

Szép dolog a jótékonykodás, különösen kampány idején. A szegények felkarolása plusz szavazatokat hozhat. Csakhogy a villanó vakuk mögött a rögvalóságban a kormány már évek óta, az idén is milliárdokkal támogatja a kisebb településeken élő fázlódókat. E célra 2011 óta különösebb médiafelhajtás nélkül összesen 56 milliárd forintot fordított. Az ingyen tüzelő igazságos elosztását pedig a helyi önkormányzatokra bízza. Ily módon hozzávetően 2300 kistelepülés vékony pénztárcájú lakóinak anyagi gondjain enyhíthetnek a tél átvészelésére. Persze a túlhevült károgók csak hajtogatják: „A mi pénzünket osztogatják, csak azért, hogy tovább lophassanak”. Oké. Tényleg az adókból beszedett forintokról van szó. Ám felmerül a kicsinyeskedő kérdés: vajh a Tiszának miből futja jótékonykodó tűzifára? Valahonnan kell, hogy nagy pénzeket kapjon, hiszen a kampány milliárdokat emészt fel. A kormánybuktatás, a jónép hergelése pedig drága mulatság. Honnan a lóvé? És mert Teréz anya nem jöhet szóba, nyitva marad a kérdés, ki lehet az önzetlen, ismeretlen jótevő, akinek ennyire fontos a Tisza párt boldogulása? (Összeesküvés elmélet?)

Azért az örvendetes fordulat, hogy a szociális tűzifa lángja rávilágít az egyszerű igazságra, amely szerint nem csupán tüzet okádó gyalázkodással, szitkok szórásával lehet szavazatokat szerezni. Az efféle lélekrombolásnál még a hamis, az eredetire rászervezett jótékonykodás is elfogadhatóbb. Kihozhatja a mindenkiben ott szunnyadó segítő szándékot, empátiát mások elfogadására. Még akkor is, ha netán halálos ellenségről van szó. A pátoszosan hangzó állítás igazának alátámasztására itt van Berethalom, az erdélyi Szeben megyében megbújó falucska esete. A valóságon alapuló legenda szerint csodák csodájára itt évszázadokon át sohasem váltak el a házaspárok. Az ásó, kapa, nagyharang fogadalom egy életre szólt. A régi, helyi gyakorlatban ugyanis az egymástól elhidegült, civakodó párokat a hivatalos szétválasztás előtt hetekre bezárták egy e célra berendezett házba. Itt csupán egyetlen ágy, egy asztal, egy szék és egy tányér várt a haragvókra. Hogy, hogy nem, a kiengesztelhetetlen feleket a kényszerű együttlét, a szűkös körülmények ismét közel hozták egymáshoz. Kibékültek. (Immár nem csörrent össze két kanál, mivel abból is csak egy volt.)

Téli estéken az idealista ábrándozás felébresztheti a gondolatot, mi lenne, ha a politikai gyűlölt ellenfelek is kipróbálnák a berethalmi modellt. A különleges, elszeparált ház lehetne akár a Parlament épülete is. Mondjuk a szebb napokat látott, valaha párbeszédes Szabó Tímea lágy hangon esti mesével ringatná álomba Kövér László házelnököt, a Mi Hazánk-os Dúró Dóra pedig – ha előkerül Hadházy Ákos – előzékenyen megstoppolná viseletes zokniját. Sőt! Még egy kis zebrát is ráhímezne a zakója hajtókájára.

A realitás talaján maradva, azonban nem nehéz megjósolni: békülékenység helyett még vadabb idők elé nézünk. Az ökörszem trükkös tűzifaakciójából pedig a Fidesz-KDNP-kormány az áprilisi győzelemhez leszűrhetné a tanulságot: „ Nem elég jónak lenni, annak is kell látszani.”