Egyre gyakrabban vetődik fel, az egykori Szovjetunió és a ma még jelenlegi formájában létező Európai Unió összehasonlítása. A két struktúra közötti párhuzam megvonása elsősorban nem a módszereket célozza meg, hanem a múltbéli szovjet és a mostani uniós állapotot veszi górcső alá. Annak a helyzetnek az elemzése is történik, amikor már a Szovjetunió társadalma olyan állapotba került, hogy a változás elkerülhetetlenné vált.
Azok, akik megpróbálják az Európai Unió belső viszonyait boncolgatni, egyre gyakrabban veszik elő a szovjet példát. A találgatások azt mérlegelik, hogy az EU mikor éri el azt az egykori zűrzavaros szovjet állapotot, amikor már a napnál is világosabb lesz: jelenlegi formájában már nem működhet tovább.
Ennek pontos megítélése nem könnyű feladat, mert a Szovjetunió vezetői voltak azok, akik kifelé a legkisebb jelét sem adták annak, hogy készen állnának bármilyen fordulat kezelésére. Sőt nagyon is magabiztosak voltak. A Szovjetunió összeomlása előtt négy-öt évvel senki nem mondta volna meg, hogy közel a rendszer vége.
„Ma Brüsszelben, Berlinben és Párizsban az európai politikusok ugyanebben a veszélyes optimizmusban szenvednek. Úgy hiszik, annyira biztonságosan be vannak hálózva intézményi kereteikbe, hogy a közvélemény haragja soha nem tudja őket igazán kibillenteni a nyeregből. De az Európai Unió pályáját tekintve úgy vélem, közelebb vagyunk egy forradalmi pillanathoz, mint azt az elitek elmernék képzelni” – állítja Ralph Schoellhammer, a Webster Bécsi Magánegyetem nemzetközi kapcsolatok tanszékének adjunktusa.
Az EU összeomlásának pontos idejét éppen a szovjet típusú intézményi rendszerének túlhatalma miatt nehéz megjósolni. A Szovjetunióban – a párt politikai és központi bizottsága, a mindent megszavazó parlament, a soha nem ellenkező kormány – az összeomlás előtti utolsó percig működött.
Ha nem is ugyanolyan, de nagyon hasonló az EU-nak a belső állapota is. Az intézmények – Európai Tanács, Európai Bizottság. Európai Parlament – eddig, nagyon kevés kivételtől eltekintve, mindig kiszolgálták a politikai fősodor akaratát.
A két rendszer összehasonlításánál fontos szempont, hogy a szovjet időkben – éppen az egypártrendszer miatt – gyakorlatilag csak a belső tikos vitáknak volt tere.
Ha már a titkolódzásnál tartunk, akkor nem kerülhetjük meg azt a problémát, hogy az EU szerkezetének fontos velejárója a nyilvánosságnak nem szánt háttéralkuk. Erre éppen a többpártrendszer miatt van szükség, de az uniós elit ezzel kifelé az EU vezetőinek és intézményeinek egységét akarja mutatni.
A döntéshozatal útja a két szerkezet között hasonló, a végeredmény pedig ugyanaz: a központi akarat maradéktalan érvényesülése.
Van még egy másik jelentős hasonlatosság a két „építmény” között.
A Szovjetunió gazdaságát a kommunista katekizmus, nem pedig a gyakorlatiság határozta meg. Vagyis a pénzügyi, gazdasági döntéseket az ideológia alá rendelték. Ráadásul ezeket tűzön-vízen keresztülvitték, még akkor is, ha menetközben kiderült, hogy azok többet ártanak, mint használnak. Így aztán nem lehet csodálkozni azon, hogy a tervgazdaság már a kezdetektől halálra volt ítélve.
Az EU-ban is ez a helyzet, mármint, hogy a gazdaságot az ideológia, pontosabban a „zöld megállapodás” alá rendelik. Sorozatban zárják be – a Föld megmentésének ürügyén – az atom- és szénerőműveket, a bányákat, a kohókat és minden mást is, amelyről a „zöld ideológusok” úgy vélik, hogy környezetszennyező. Ez nem más, mint a hagyományos ipar leépítése, amelynek már most súlyos következményei vannak, de Brüsszel nem akar ezen sem változtatni.
Mindezek után nagyon nehéz lenne még csak hozzávetőlegesen is meghatározni, hogy az EU jelenlegi formájában mikor válik működésképtelenné, mikor történik a kontinensen társadalmi robbanás, ahogy ezt Ralph Schoellhammer vizionálja.
A folyamat már elindult. Elég, ha csak a mostani állapotot a néhány évvel ezelőtti körülményekhez hasonlítjuk. Azt látjuk, hogy az EU jelenlegi elitjének egyre nehezebb keresztülvinni akaratát. Sokasodnak azok az esetek, amikor csak nehézségek árán lehet „összegereblyézni” az európai parlamenti többséget egy-egy döntés meghozatalához. Arról már nem is beszélve, hogy talán most fordult elő először, hogy az Európai Bizottság elnöke ellen egyszerre három bizalmatlansági indítványt is benyújtottak.
A Szovjetunió bukása sem volt elkerülhető.