Sokféle kifejezéssel szokták illetni a karácsonyt, én azonban egyre inkább úgy érzem, hogy a győztesek ünnepe. Inkább hisszük, mint bizonyítjuk, hogy több mint kétezer évvel ezelőtt volt egy éjszaka, amikor megszületett a remény, amelyet azóta is nagy becsben tartunk, megpróbálunk felülkerekedni természetes kényelemvágyunkon, esztendeinket ehhez a pillanathoz igazítjuk, s bár az évezredek során jöttek, mentek a csodát megkérdőjelezők, sőt betiltani igyekvők, a karácsonyi vágy mindig felülkerekedett.
Ha visszatekintünk erre a kétezer esztendőre – honnan, hová jutott el az emberiség –, akkor a betlehemi jászol szerénysége, egyszerűsége nem csupán arcpirító, de mélyen elgondolkodtató. A technikai átalakulás ugyan kiváltképp az elmúlt másfél évszázadban forgatta fel az emberiség életét, ám többnyire már abban a korban sem a szalmaágy, a barmok lehelete fogadta az újszülötteket. A pillanat rendkívüliségét meghatározza, hogy a napkeleti bölcsek érkezése azonnal egyetemes szintre emeli a Megváltó érkezését, és a napjainkban oly gyakran farizeusmódon emlegetett elfogadás igénye jól érzékelteti, hogy bizony az emberiség történetét végigkiséri ennek igénye.
A kettősség ellentmondása azóta is folyamatos, gyakorta megmosolyogtató, hiszen amíg sokan Jézus létét is megkérdőjelezik, a karácsony ünnepe olyan közösségek életére is hatással van, amelyek egészen más kultúrközösséget alkotnak, és a kereszténységet nem csupán elvetik, de feledésre ítélnék vagy éppen kifejezetten üldözik. Az éjféli mise látogatóit árgus szemekkel kémlelő kommunisták sem merték betiltani, inkább fenyőünneppé próbálták degradálni. Azt pedig már kifejezetten humoreszkbe illőnek tekinthetjük, hogy a Rákosi helyére lépő meggyőződéses ateista Kádár 1956-ban, a forradalom és szabadságharc leverését követő hetekben a Szabad Nép helyére lépő Népszabadságban Velazquez Madonna-képével illusztrálva kívánt kellemes karácsonyi ünnepeket a eltaposott népnek.
Fújhatott vagy dühönghetett bármilyen ideológia, a kis Jézus születése mindig reményt ad, egyúttal táptalajt a természetes vágynak, hogy fizikai létünk mellett létezik egy metafizikai is, amely lehetőséget ad a túlélésre. A templomrombolók vagy a keresztállítást betiltók éppúgy erre vágynak, mint a transzcendens világ tisztelői.
Éppen ez igazolja Jézus születésének győzelmét, ezért képtelen elszakadni a világ karácsony ünnepétől, mert az felemel, lehetőséget nyújt, hogy önmagunk gyarló kicsinyességén képesek legyünk átlépni. Ez ad értelmet a megelőző napok türelmetlen tolongásának, túlzott igyekezetének, izgatott sietségének, hiszen mire feljönnek a várva várt csillagok, mindennek tökéletesnek kell lenni. Még a karácsonyi együttlét helyett wellnessezésbe merülők is sietve foglalják el szobáikat, és ünnepi asztalt várnak egy rendkívüli vacsorához. A karácsonyt így vagy úgy, de mindenki megéli; a nélkülözők, a szalmaágy fagyosságát ténylegesen átélők fásultságába is szívmelengetően fészkelődik be.
Ez a kis Jézus igazi győzelme, mert magasztos, emelkedett, bölcs szavak nélkül is lehetővé teszi, hogy másokkal osztozni tudjunk és akarjunk a kétezeréves csodában; int és jobbá tesz mindenkit még az érkezése is, és mindenki győztes lehet, aki ennek részese.