Súlyos következményei lehetnek annak, hogy a Brüsszel-imádó Donald Tusk vezette lengyel kormány sikertelenséget sikertelenségre halmoz. Kezdve azzal, hogy elmaradt a választási kampányban megígért adócsökkentés, folytatva az illegális migráció teljes megállításának kudarcával, végezetül pedig a Németországgal fennálló konfliktusok kezelhetetlenségével. Mindehhez társul még az is, hogy Tusknak messze nem sikerült a nagy európai országokkal elfogadtatni Lengyelország regionális nagyhatalmi ambícióit.
Sőt, a „nagyhatalmi” vágyak mintha még idegesítenék is az igazán „nagyokat”, a franciákat, a németeket és az unión kívüli briteket. Hiába erőlködik Varsó, a „nagyok” annál inkább kitartanak Lengyelország „elszigetelése” mellett, például az igazán fontos ukrajnai ügyekben való tárgyalásokra nem is hívják meg a lengyel kormányt.
Jelen állás szerint alig akad Lengyelországban olyan társadalmi csoport, amelynek ne lenne valamiért oka a panaszra, a munkavállalóktól a módosabb befektető rétegekig bezárólag. Akkor még ott van Lengyelország fent említett politikai leértékelődése is.
Mindez előre nem számolt következményekkel jár. Az már köztudott, hogy a kormánykoalíció legnagyobb pártja, a Polgári Platform (PO) folyamatosan veszít népszerűségéből, de arra valóban nem lehetett kalkulálni, hogy az így keletkezett politikai vákuumot nem a több cikluson keresztül kormányzó jobbközép, nemzeti és konzervatív erő, a Jog és Igazságosság (PiS) párt tölti be.
Sőt, a PO a népszerűségi lejtmenetében magával rántotta a PiS-t is. Így aztán most hatalmas „kráter” tátong a politika szférájában.
A „hiány” betöltésére többen is próbálkoztak, de igazi sikert csak a Grzegorz Braun vezette, a Lengyel Korona Konföderációja (KKP) párt könyvelhet el magának. A nyugati sajtó által szélsőjobboldalinak minősített alakulat a balliberális PO-tól, a jobbközép PiS-től, de még az attól jobbra álló, markánsan patrióta irányultságú Konföderációtól – nem elírás, ez a másik konföderáció – is gyűjtött be szimpatizánsokat.
Szinte letarolta a jobboldalon az összes létező „árnyalatot”.
A most nyilvánosságra hozott lengyel közvélemény-kutatások szerint a PiS-nek 2023 óta a legnagyobb szavazóelvándorlással kellett szembenéznie. Az „elvándoroltak” többsége Grzegorz Braun pártjához, a KKP-hez került. De a Konföderáció sem panaszkodhat, mert egy most tartandó választáson ez a párt is jócskán részesülne a korábban a PiS-re voksolók szimpátiájából.
Ez azonban a 2027-es választásokon – már ha addig kihúzza a jelenlegi brüsszelita lengyel kormány – nem lenne elég, mert Grzegorz Braun pártja már most 11 százalékkal megelőzte a Konföderációt, és a felmérés szerint a harmadik helyen végzett a pártok népszerűségi listáján.
Ez az eredmény minden más párt számára sokkoló volt.
Braun, aki most is tagja a Szejmnek, számos antiszemita incidens kezdeményezője volt. A politikus nyíltan beszél arról, hogy Lengyelországnak korlátoznia kellene a választójogot, erősebb vallási–tekintélyelvű államra van szüksége. Nézeteit provokatív, konfrontatív módon adja elő.
A Tusk-kormány dicstelen politikai szereplése – azt is mondhatnánk, hogy szélsőséges liberális megnyilvánulásai – azzal a következménnyel járnak, hogy a lengyel választók is radikalizálódtak. Az egyik szélsőség a másik oldalon is szélsőséget generál, jelen esetben ez most éppen Lengyelországban került előtérbe. Ez a „játék” meglehetősen veszélyes, mert olyan személyeket dobhat a politika felszínére, mint Braun.
Mindez történt egy olyan országban, ahol a jobboldalnak több árnyalata is van, de eljöhet egy olyan társadalmi elvárás, amely a felkínált nemzeti-konzervatív klasszikus megoldással nem elégszik meg.
Hosszú távon ez csak tragédiához vezethet.