Kevés szánandóbb dolog van, mint az öreg emberek sopánkodása, hogy bezzeg az ő idejükben. Mert hát akkor nyilván minden egészen máshogyan volt, mint most. Nem léphetünk kétszer ugyanabba a folyóba, meg ilyenek. Évtizedekkel ezelőtt természetesen a szórakozási és kikapcsolódási ipar szereplői is egészen máshogyan festettek. Ebben sincs semmi meglepő.
A mai öregek még öregebb szülei nagyjából úgy szörnyülködhettek John Lennon vagy Szörényi Levente láttán, hallatán, mint ahogyan minket is elönthet az irtózat a mindennapjainkat szétdübörgő, ám a gyerekeinket, unokáinkat jól elszórakoztató rapperek mutatványaitól. Nem is a monoton és durva, trágár szövegű kántálás az, ami elgondolkodtatja az idősebbeket, hanem az az életstílus, azok a viselkedési formák és az a beszédmód, ahogyan a magyar rap legújabb csillagai élnek.
Itt van például a Pogány Induló művésznéven a fiatalok figyelmének központjába magát berobbantó húsz éves szegedi fiú. Legújabban elsősorban azért irányult rá a közfigyelem, mert fellépéseinek gyakori kérdése az, hogy szívtatok eleget? Tegyük most félre az ebbéli, drogügyekben bennünk felhorgadó indulatokat és ellenérzéseket, közelítsünk máshonnan.
Mindenkinek módjában áll megismerkedni korunk hősével, Pogány Indulóval. Az egyik népszerű filmcsatorna sorozatot tett közzé az ifjú előadóról. Ebben órákon keresztül figyelhetjük Szirmai Marcell mozgását a nagybetűs életben. Próbatermekben, hangstúdiókban, színpadokon és civil élete egyéb tereiben, lakásokban, kertekben, autókban és utcákon.
Bizonyos körökben, leginkább a városi-fővárosi fiatalokéban meg a nyáron összecsődült fesztiválközönségben, találjuk meg a szegedi rapper híveit. Ezt ma követőnek hívják, az internet zenés-táncos tartalomgyártói, az influenszerek új világa szorítja egymáshoz őket. Ezrével csápolnak ennek az igyekvő fiúnak, üdvrivalgással fogadják igen primitív és monoton hangon ledarált előadásait. Az úgynevezett koncertek értelmezését szorgalmasan elvégzik a leginkább liberális szakértők. Ők azok, akik mindig mindent jól megmagyaráznak, lukat beszélnek mindenki hasába, ingatják rasztafrizurás fejüket, kezükben ott füstöl szabadságuk legfőbb jelképe és záloga, a marihuánás cigi. Tőlük aztán megtudhatjuk, mitől is fantasztikus ez a durva muzsika, amit Szirmai Marci az arcunkba ordít.
A szegedi rapper élete megismertetésének és megértetésének szándékával elkészített filmnek mégsem az amúgy sokakat megdöbbentő, a rengeteg öreg számára taszító zenei mutatvány a legmegrázóbb része. Hanem azok a képsorok és azok a mondatok, amelyek az előadások előtt és után civilben, a főszereplő barátai és szülei társaságában készültek. Aligha van olyan néző, legyen az fiatal vagy öreg, aki ne borzadna el attól a beszédstílustól, amit ez a fiatalember művel. Szinte mindegyik mondatában ott ordítanak a lehető legtrágárabb szavak: fa.om, ge.i, ba.om az anyád, p.csa. Ráadásul nemcsak a kortársai körében csattintja el ezeket, hanem a papája és a mamája is bőven kap belőlük.
És felébredhet bennünk a részvét. A leginkább szótlan, gyerekéért aggódó mama éppen olyan szégyenkezéssel tűri a trágár szófolyamokat, mint a szemmel láthatóan megzavarodott papa. Nagy teher ez nekik. Hiába keresi betegre magát a különösen viselkedő gyerekük, hiába szereti a fiukat látványosan néhány percig az előadások végén a közönségük, hiába aggódnak a pusztító piálások meg drogozások miatt, egyre inkább belezavarodnak abba a liberális pokolba, ami beszippantotta a gyereküket és vele együtt őket is.
Aztán hogy ötven év múlva miként szemléli majd Pogány Induló az unokái kedvenc zenéjét, azt nem tudni. Mostani életét látva félő, sehogy. Nem fog tudni elélni addig.