Hogy miről van szó? A kultúráról. Amely – legyen bármely népé, akkor is a világ kincstárának tárházába való, ott kell őrizni, ápolni, terjeszteni, megismertetni, s ha kell, akkor megmagyarázni, mi az egyedi, mi a leginkább tiszteletre méltó benne. Hogy ez nem eléggé történik meg, az a jelen korunk sok-sok ideológiai hibájának egyike, mikor is nem csupán az egyes emberek „értékeit” szedik rangsorba, többnyire a saját kultúrájuktól elalélt okosok, hanem olykor osztályozást is játszanak, „az enyém jobb, mint a tied” jelszóval. Címkéznek és osztályoznak, úgy viselkednek, mintha bárkinek is lenne joga egy másik nép kultúráját címkézni. Nincs joga! Az viszont tény – ha békét és kulturális közeledést szeretnénk az emberek és az országok között teremteni, úgy is mint az egymáshoz közeledés kultúrákon is túlnyúló szükségességét, akkor közeledni kell egymáshoz. Amíg ez nem válik mindennapossá, addig marad a különböző kultúrák beskatulyázásának jól ismert gyakorlata, melynek politikai felhangját nem lehet tagadni, hiszen életünk jónéhány szegmensében egyfajta csata dúl, ki alkotott értékesebbet, ki bölcsebb, ki tehetségesebb, szóval olykor megy a mesterségesen keltett rangsorolási mánia. Mely merőben álságos, miképpen a rangsorolási kísérlet is az, hiszen nekünk nem megítélni kell a kultúrákat, hanem ismertetni. Méghozzá egy olyan startvonalról, mely az ismertetést teszi a legfontosabbá, és nem rangsorol, s nem akar beskatulyázni semmiféle kultúrát.
Mindez a nem éppen „professzori” elmélkedés azért kívánkozott ki belőlem, mert a világ jelenlegi, szánalmas háborús helyzetében is sokszor hallhatunk olyan „lenéző” vélekedéseket – félreértés ne essék, nem feltétlenül a hivatalosságok, a politikusok részéről -, melyek ismerethiányról tudósítanak bennünket. Minap egy igen művelt ember mondta azt, hogy az arab kultúrával mi, európaiak nem tudunk mit kezdeni. Nem nagyon értettem véleménye lényegét, miért is ne tudnánk? Hiszen ez a rövidke cikk is azért született, mert csekély tudásommal azt szeretném megértetni, hogy a világ kultúrája csodálatos. A meleg Afrikától a sarkvidékek eszkimó lakosaiig elképesztő tudnivalókat hordoznak ezen népek évszázadok, évezredek óta, legfeljebb sokáig nem működött a galambposta, s más földrészekre nem tudták, vagy nem is akarták elküldeni kulturális üzeneteiket. Így aztán bizony sok minden kimaradt az életünkből – itt Európában is. Amin nem igazán csodálkozhatunk, hiszen mindmáig, s napjainkban is az arab világ „migránsai” borzolják Európa lakóinak életét, úgyhogy finoman szólva is nem éppen a kulturális közeledés a fő téma mostanság. S ez aligha az arab világ hibája. Valami elomlott a „népek barátságát” illetően, de ezúttal nem a nagypolitika berkeiben akarnánk sepregetni, s a lehullott leveleket összekotorni, hanem elmondani, hogy nem haszontalan a távoli kultúrák csodáit éppen ezekben a háborús, olykor gyűlölködő években is érdeklődéssel tanulmányozni. Nyerünk vele, bölcsebbek leszünk vele és szellemi élményben is lesz részünk, nem is akármilyenben. Tehát elég furcsa kijelentés, hogy nem tudunk egy idegen nép kultúrájával mit kezdeni. A viselkedésével meglehet, tényleg nem tudunk mit kezdeni. Csakhogy sokszor saját honfitársaink viselkedésével sem. Mert az is kultúra. Vagy éppen annak hiánya.
Visszatérve a muszlim világhoz, csak egy apró idézetet írok ide Kahlil Gibrán: A próféta című könyvecskéjéből. A neves gondolkodót tanítványai arra kérték, beszéljen nekik a Szabadságról. Ő így felelt: „A városkapuknál és tűzhelyetek mellett láttalak benneteket a földre borulva imádni saját szabadságotokat. Akárcsak a rabszolgák, kik megalázkodnak a zsarnok előtt, és dicsőítik, holott megöli őket. Igen, és láttam a templom kertjében és a fellegvár árnyékában, hogy akik közületek a legszabadabbak, szabadságukat járomként és bilincsként viselik. És keblemben a szívem vérzett, mert szabadok csak úgy lehettek, ha már a szabadság iránti vágyat is igának érzitek, s többé nem úgy beszéltek a szabadságról, mint célról és beteljesülésről. Szabad akkor leszel valóban, ha napjaid nem gond nélkül valók, sem éjszakáid nem szükség és bánat nélküliek. Hanem ha mindezek befonják életedet, és te mégis, mezítelenül és kötelékek nélkül föléjük emelkedel. És miként emelkedhetnél nappalaid és éjszakáid fölébe, ha nem töröd szét a láncokat, melyeket eszmélésed hajnalán a délidőhöz kötöttél? Amit szabadságnak neveznek, a valóságban e láncok legerősebbike, akkor is, ha a láncszemek csillognak a napfényben, és elkápráztatnak benneteket. És mi egyebet vehetnétek el magatoktól szabadságotok érdekében, mint darabkákat önmagatokból? Ha egy igazságtalan törvényt törölnétek el, azt a törvényt saját kezetek írta saját homlokotokra. A törvénykönyvek elégetésével el nem törölhetitek, sem azáltal, hogy a bírák homlokát mossátok le, használjatok bár tengernyi vizet. És ha egy zsarnokot akartok trónusáról letaszítani, legelébb önmagatokban kell elpusztítanotok azt a trónust. Mert hogyan uralkodhatna zsarnok azon, aki szabad és büszke, ha szabadságában nincs zsarnokság, és büszkeségében nincs szégyenkezés?”
Arab bölcsességeket olvasni remek szellemi ajándék. Sok magyar gondolkodó mondta már, hogy a világ elbutulásának veszélye elért bennünket, európaiakat is, és fenyeget. Nem tudom, ez a megállapítás mennyire igaz, de számos gondolkodó arra is figyelmeztetett, hogy nem oly rég még parancsuralmi rendszerek szorításában éltünk, kis túlzással a szellemet lenéző, gőgös materialista dogmában. Nos, ez is egy figyelmeztetés arra nézve, hogy a materializmus „elmúltával” minél jobban, alaposabban ismerkedjünk meg más népek, egyebek közt az ősi arab világ bölcseinek gondolkodásával is. A világ elbutulásának tényleg vannak veszélyei, túl sok is, ezt naponta tapasztalhatjuk. Nincs kizárva, hogy ennek a technika „túlburjánzása” is az okozója. Erről ma már igen sok szó esik. Mesterséges intelligenciája ugyanis már van az emberiségnek. Valódi, bensőből és igazi tudásvágyból fakadó természetes intelligenciáján viszont még igencsak van fejleszteni való. Mindenesetre elmélyedni a világ bármely népének kultúrájában csodálatos élmény, ha van rá mód. S ekkor rádöbben az ember, hogy az eddig ismeretlent meg is lehet hódítani a magunk számára, hiszen rengeteg szellemi ajándékot „zsebelhetünk be”, ha megismerjük a másikat. A lehetőség megvan rá, jó lenne, ha az egymás ellen fenekedők is rájönnének, hogy jócskán vannak szellemi és fizikai értékeik másoknak is.
Álljon itt a Tao Te Kingből, a kínai Út és Erény könyvéből az egyik gyönyörű vers, a kínai bölcsesség egyik „szösszenete”: „Örök az ég és örök a föld./ Azért örök az ég s a föld,/ mert nem önmagukért élnek,/ ezért nem fogy belőlük az élet. Éppígy a bölcs:/ hátrahúzódik, ezért halad,/ nem őrzi magát, ezért megmarad./ Így van:/ saját érdeke nem űzi sose,/ ezért teljesül saját érdeke.”