Egyre többször botlunk olyan tudósításokba, amelyek arról szólnak, hogy nagy gondokat okozhatnak az emberek közé beszabadult vadállatok. A vaddisznó kondák ott rohangálnak Budán, de mostanában már Biatorbágyon is, az érző szívű emberek pedig mindenféle mutatvánnyal hókuszpókuszolnak körülöttük. Elméletileg közelítenek ezekhez, a kiskorukban legalábbis, cuki állatokhoz. A budai hegyvidék úri környékének lakói annyira zöldek és állatvédők, hogy csak úgy füstöl. Hiába igyekeznénk kikerülni a politikai áthallásokat, ez kivitelezhetetlen. Mert ugye ott vannak a pokoldrága villák közötti utcákon rohangáló jövevények, akárcsak szerte Európában a távoli vidékekről idehurcoltak. Bár ha csak gondolunk is erre, máris ordas eszmék hívének, fasisztának minősülhetünk, mert hát micsoda dolog a drága migráns embereket dehumanizálni. Bezzeg a vaddisznókat, a rókákat, a varjakat, meg még a mosómedvéket is a zöldvilági kívánalmaknak megfelelően humanizálni kell. Antropomorfizálni.
Amikor a vaddisznók elfoglalták a hegyvidéki játszótereket, nehéz feladat lehetett volna megrendszabályozásuk. A sűrűn lakott környéken lelövésük szóba sem jöhetett. A kitelepítésük meg aztán végképp nem, mert az embertelen, és a sertéspestis veszélye miatt az állatok ide-oda szállítgatása amúgy törvényileg is tilos. Maradtak hát a városban a derék vaddisznók, élelmet bőven találtak a gazdagok kukáiban, senki nem zavarta életüket. Az embereket figyelmeztették, hogy lehetőleg kerüljék el új lakótársaik közelségét, kutyájukat csak pórázon sétáltassák, aztán, ha ez sem tetszik némely vadkannak, villámgyorsan keressenek valami menedékhelyet. Időnként az autósokat is zavarba hozzák az állatok, nemrégiben egy vadkan autóval ütközött.
Mi tehát a megoldás? A főváros leggazdagabb, magát kutyapártivá megszavazó közönsége, a Fidesz-diktatúrában senyvedő, de abból jól megtollasodó népe régi, jól bevált megoldásokhoz folyamodik. Vaddisznó ügyben az a legjobb, ha nem csinálunk semmit. Virágozzék száz szál virág, fogadjunk be mindenkit, szálljanak galambok a verebekhez, de leginkább a tereket összepiszkító varjakhoz, a derék vaddisznók meg már egyébként is a fejlődés útjára léptek, kiderült, hogy genetikailag is az új életformájukhoz kezdtek alkalmazkodni. Ha tehetnék sem mennének vissza a vadonba, kényelmesebb nekik a játszóterek mögötti bozót.
Egészen addig megmaradhat ez az idilli állapot, amíg valaki nem próbálja megsimogatni azt a cuki kis csíkos vadmalacot, ami olyan édesen lépeget a hinta felé. Vagy nem akar kezet fogni valamelyik fő vadkannal. Ha mindez megtörténne, és ott maradna néhány szétmarcangolt és megtaposott gyerek meg felnőtt, akkor sem biztos, hogy megváltozna bármi is.
Ahogy például Nyugat-Európában sem következett be lényegi változás a karácsonyi vásárokat fenyegető veszélyeket illetően. Betonakadályok meg kerítések már vannak, ezek több-kevesebb sikerrel meggátolhatják az autós merényleteket, de a késes terroristák vidáman gyilkolhatnak. Vagy ha idáig nem is jutnak, szorongást, félelmet és kiszolgáltatottságot hoznak az ünnepre készülők közé.
A mindenkinek mindent mindenkor szabad liberális zászlólobogtatás nyomán aztán ne csodálkozzunk azon, hogy éppen Budáról zúdultak ránk a legújabb ellenzéki formáció emberi alakot öltött vaddisznói. Soha nem volt még annyi véres fenyegetés a nyilvánosságban, mint most az interneten. Nagyjából annyit lehet ellenük tenni, mint a valódi vaddisznókkal. Kikerülni őket, és megvárni, amíg maguktól eltakarodnak.