Trianonban meg lehetett csinálni…?

Úgy látszik, hogy az Európai Unió székházában Csipkerózsika álmát alusszák. Nincs az az esemény, amely felébresztené a brüsszelitákat, hogy végre nézzenek szembe a tényekkel. A valóság hiába megy nap mint nap szembe az Európai Unió vezetőivel, azok úgy viselkednek, mintha semmi nem változott volna az elmúlt évtizedben.

A brüsszeli buborékban élőknek mintha nem jutott volna el a tudatukig, hogy már rég nincs annyi hatalmuk, mint ezt megelőzően. Nem is lehet tudni, hogy mi kellene ahhoz, hogy erre végre ráébredjenek. Az EU ma már a globális politikának messze nem az élvonalbeli szereplője.

Az őszi hónapok azzal teltek, hogy Washington sorozatban alázta meg Brüsszelt, egyértelművé téve, hogy az EU alávetett helyzetben van vele szemben.

Itt van például a Sarm es-Sejkben Gázáról megkötött békemegállapodás. Anélkül, hogy ennek részleteibe belemennénk, most egy, a helyzetre jellemző protokolláris eseményre hívnánk fel a figyelmet. Ez talán a legjobban jellemzi Európa alárendeltségét és Brüsszelnek legjobb esetben is csak másodhegedűs szerepét a globális politikában.

Amikor Donald Trump a gázai megállapodás aláírási ceremóniája után arra kérte az európai államok és az Európai Unió vezetőit, hogy a színpadon álljanak mögé, a fizikai térben a lehető leglátványosabb módon mutatta meg, hogy ki a „főnök”.

Emmanuel Macron azonban nem kért ebből a mutatványból, és a „nézőknek” fenntartott helyén maradt. A francia elnök ezzel jelezte, hogy ő „a nagy francia” birodalom első embere nem fogadja el az amerikai „főnökséget”. Úgy viselkedett, mint egy óvodás. „Akkor sem állok be a tornasorba, ha az óvó nénit megüti a guta.”

Most, hogy az amerikai elnök leállította Ukrajna katonai segélyezését, valószínűleg Macront üti meg a guta, mert hiába a francia hatalmi terjeszkedési vágy, ez mit sem ér az ukrán fronton.

Az EU folyamatos hanyatlásának lakmuszpapírja az ukrajnai háború. Ez mutatja meg igazán, hogy a kontinens közössége mennyire függ Amerikától. A nagy háborúk idején megváltoznak a világrend előző geostratégiai erőviszonyai. És ez most sem történik másként. Ráadásul mindez úgy, hogy a háború még nem ért véget.

Ukrajna ügyében, ha lehet, Trump még jobban megalázta az EU vezetőit. Egyszerűen kizárta őket és az ukránokat is a béketárgyalásokból, csak Putyinnal állt szóba. Persze azonnal megszólalt a nyivákoló európai kórus, hogy nem lehet Ukrajnáról az ukránok nélkül dönteni.

Dehogynem lehet. Éppen Macron szájából több mint undorító az ilyen kijelentés. Magyarországról lehetett Trianonban a mi meghallgatásunk nélkül dönteni?

Most, hogy nem Franciaország vezényli a „parádét”, sőt Macront már a „nézőknek” fenntartott helyre sem engedik leülni, jön a felháborodás. Trump világossá tette, hogy Európát már nem tekinti egyenlő partnernek, olyannak, mint amilyen egy évtizede volt.

Az öreg kontinens – talán éppen az akkori illegális migránsok tömeges beáramlására biztató politikája okán – ipari kapacitásának egy jelentős része leépült. Gazdasága már nem elégíti ki az amerikai pénzügyi elvárásokat, technológiailag alulmaradt, jóléti rendszerei pedig foszladoznak.

Mindehhez párosul még az EU túlterjeszkedett bürokráciája és korrupciós botrányai. Az EU-nak olyan politikája van, amely változatlanul támogatja az illegális bevándorlást, és amely szöges ellentétben áll Donald Trump világnézetével.

Ezek után miért kellene az EU-t, és pártfogoltját, vagyis Ukrajnát a tárgyalóasztalához engedni, és miért nem lehetne Ukrajna nélkül az ukránokról dönteni?

Mint ahogy ezt tették a nagyhatalmak Magyarországgal Trianonban.