Itt az újév, és J. Károly szomorúan nézett a teknősére, mert még mindig nem valósította meg önmagát. Mármint nem a teknős, hanem J. Károly, aki pedig már egy évvel korábban is nagy reményeket fűzött a pszichológiai előmeneteléhez, értve alatta, hogy a büfés Eszterrel való kapcsolatának az előmenetele is szembetűnő eredményeket fog mutatni.
Még márciusban megakadt a szeme egy önismereti műhely hirdetésén, mely azt üzente, hogy „Tégy magadért!” – hiszen ez a legelső lépés a testi-lelki béke felé. J. Károly Eszterrel is megvitatta a kérdést, gondolva, hogy nem árt az ilyen, a kettőjüket is érintő ügyekbe a másikat bevonni, bár azt nem tudta, hogy Eszter sejti-e az ő érintettségét is.
Mindenesetre a nő elmondta, hogy korábban már járt egy hasonló önismereti csoportba, de csak arra jött rá, hogy jól érzi magát a bőrében, különösen a reggeli smink után. J. Károly a nő mosolyából nem tudta megfejteni, hogy igazat mondott-e, vagy csak az öniróniát fejezte ki.
Végül nem ment el a műhelybe, mert nem gondolta, hogy a testi-lelki békéjét azzal a havi harmincezer forinttal meg lehet váltani, amit az önismereti tagságért kell fizetni. Ráadásul azt a tagsági díjat közben elvitte az infláció, amit nem követett a hivatali előmenetele, és különben sem lehet lelki békéje valakinek, ha a háborút a tőle független békétlenek erőltetik.
Persze, nem kizárt, forgatta a gondolatot magában J. Károly, hogy azoknak a békétleneknek éppen a háború jelenti az önmegvalósítást. Az őrült fejekbe úgysem láthat bele, de még a sajátjába vagy a büfés Eszterébe sem, nem beszélve azokról az ismeretlen politikai bankszámlákról, melyek biztosan jobban dagadnak, mint körülöttük a botrány, és pontosan azt a célt szolgálják, hogy neki se testi, se lelki békéje ne legyen.
De mit tegyen ilyen lehetetlen körülmények között az önmegvalósításért?! – kérdezte most már magától J. Károly, ugyanis hirtelen tudatosult benne, hogy Karcsi, a teknős nem fog neki válaszolni, mert úgy érzi, hogy nem szenved szükséget a testi-lelki békéje, már ha van egyáltalán lelke egy teknősnek, hiszen eddig ennek semmilyen tanújelét nem adta. Lehet, hogy mégis egy kutyát kellett volna vennie?
Nem hiába mondják, hogy ott kezdődnek a bajok, mikor az emberek összetévesztik az elképzeléseiket a valósággal, vagy legalábbis a valóságot a saját elképzeléseikhez akarják igazítani, de ez általában nem szokott megegyezni mások elképzeléseivel. Ő például egészen másképp vélekedik magáról és a világról, mint azok az emberek, akik a világnak képzelik magukat.
De J. Károly egészen kicsike, és a nagyok szerint az ilyen kicsik talán meg sem érdemlik az önmegvalósítást. Eszter mesélte egyszer, hogy az önmegvalósításhoz nemcsak a testi szükségletek kielégítésére van szükség, hanem biztonságban is kell magát éreznie az embernek, tartoznia kell valahová, meg kell hogy becsüljék, és az sem árt, ha a tudás, a szépség és a rend veszi körül. Ezek a motivációk benne vannak egy piramisban, J. Károly úgy emlékszik, Eszter egy piramist emlegetett, de nem a fáraókét, hanem egy pszichológiait.
Szóval, itt van az újév, az önmegvalósítás meg nincs sehol. Egyelőre azonban már azzal is beérné, ha biztonságban érezné magát, ami – körbetekintve az őrült elképzelésekhez igazított világban – legalább annyira távoli célnak tűnt, mint az, hogy a teknős akár egyszer is kimutassa az érzelmeit.
A szerző irodalomtörténész
