Lézerrel találták meg az 5000 éves erődöt

Van, amikor a történelem nem a földből, hanem egy szoftverből bújik elő. Egy LiDAR-felmérés domborzatmodelljén egyszer csak megjelentek gyanúsan szabályos vonalak, ívek, árkok és sáncok. Ott, ahol semmi látnivalót nem várna az ember, a monitoron viszont a táj hirtelen elkezd beszélni.

Pont ez történt Románia Neamț megyéjében is, drónra szerelt LiDAR-szenzorokkal több, erdővel fedett területet szkenneltek és a mérések alapján olyan erődített települések, védművek rajzolódtak ki, amelyek korát négy-öt évezredre, vagyis az újkőkor–bronzkor átmenetének időszakára teszik.

A projektet a Neamț Nemzeti Múzeumi Komplexum és a román földfizikai kutatóintézet (INFP) együttműködésében végezték el, kifejezetten azzal a céllal, hogy nehezen járható, erdős részeken is „földbolygatás” nélkül lehessen régészeti nyomokat azonosítani.

A LiDAR egyik nagy trükkje, hogy a növényzetet „leválasztva” a mikró domborzatot mutatja meg. Árkok, földsáncok, teraszok, mesterséges peremek rajzolódtak ki. A román kutatók szerint a szkennelt helyek többsége magasabban fekvő, jó rálátású pontokon van és a védelmet hosszú árkokkal, földművekkel erősítették meg. Egyes árkok hossza több száz méter is lehetett, ami már önmagában komoly közösségi munkára utal.

A román beszámolók egyik leírása kifejezetten filmszerű. A Vânători környéki erdőben a terepen csak egy hosszú, természetesnek tűnő mélyedés látszódott, a LiDAR és a helyszíni ellenőrzés viszont védműként értelmezhető árkot rajzolt ki, nagyjából 100 méteres hosszúságban, a felszínen kb. 10 méteres nyílással, és ma is 1,5–2 méteres mélységgel.

A környéken kő- és kerámiatöredékeket is találtak. Összességében kilenc erődített település nyomát fedezték fel.

Mi lehetett ez az erőd?

A román hivatalos régészeti nyilvántartás (RAN) a Vânători-Neam melletti lelőhelyet úgy írja le, mint erdővel borított, háromszög alakú teraszon fekvő települést, amelyet a meredek lejtők természetesen védenek az elemektől, dél felől pedig egy védelmi árok zár le. A terület kb. 1,5 hektár.

Kik építhették?

A RAN szerint a lelőhely kora bronzkori lehet (a Kr. e. 4. évezred vége, tehát ~5000 évvel ezelőtt), és konkrétan a Târpești kulturális csoporthoz köti a települést és a védelmi árkot.

Fontos megemlítenünk azt is, hogy a 2025-ös LiDAR-projekt több helyszínt is érintett Neamț megyében és ott a hírek szerint eneolitikus és bronzkori erődített települések nyomai is előkerültek, ebből az következik, hogy nem biztos, hogy minden „erdő alatti erőd” ugyanabból a korszakból való.

Az építésük legvalószínűbb (és a terep logikájából szépen kiolvasható) okai:

• Védelem és kontroll: a terasz három oldala meredek, a „gyenge pont” a déli oldal, oda került az árok, ez klasszikus „zárjuk le, ahol be lehet jönni” megoldás.
• Közösségi erődemonstráció. Egy ekkora árok nem magánmunka, azt üzeni, hogy szervezett közösség élt itt, amely képes volt nagy földmunkára is.
• Határkijelölés: az őskori védművek sokszor nem csak harc ellen készültek, hanem „eddig mi vagyunk otthon” típusú jelzésként is működtek (erőforrás, legelő, útvonal, víz közelsége).

Már bizonyítottnak látszik, hogy a LiDAR pontosan megrajzolja az emberkéz alkotta formákat. A védelmi rendszerek körvonala, a sánc- és árokrendszer logikája sokszor erdőben, bozótban is azonosítható és ez óriási előny ott, ahol a szem és a GPS már kevésnek tűnik.

Ami viszont még nem bizonyított, hogy a LiDAR nem állapítja meg a kort. Attól, hogy valami erődítésnek látszik, még kell a régészet klasszikus gyakorlata is. Terepbejárás, mintavétel, esetenként célzott feltárás, radiokarbon, leletanyag. A szenzor csak a függönyt húzza el, a biztos feltárást utána végig kell játszani.

A LiDAR-t már Magyarországon is használták régészeti célokra, a Jakab-hegy (Pécs) vaskori földváránál például légilidar-felmérés adott részletes képet a sáncokról és a környezetükben lévő objektumokról, sőt a szerkezet többperiódusú építésére utaló új elemeket is azonosított.

A Magyar Nemzeti Múzeum régészeti adatbázisában pedig kifejezetten „LiDAR felmérés” címkével futnak hazai helyszínek is vagyis a módszer nem sci-fi, hanem egy eszköz a fiókban.

A Pilis azért izgalmas terep, mert a sűrű erdő pont az a közeg, ahol a LiDAR látványosan többet tud a szabad szemnél. A régi sáncok finom peremei, elfelejtett földmunkák, töltések, árkok sokszor „csak” a domborzat apró rezdüléseiben élnek tovább.

Az Alföld peremén pedig már más a játék. Ott kevesebb a lombtakarás, viszont a mezőgazdaság és az erózió gyorsabban radírozza le a felszínt, cserébe a mikró domborzat és a geofizika (mágneses, talajradar) együtt adhat erős nyomozni való formákat.

A LiDAR nem „kincskereső varázspálca”, hanem gyors, non-invazív térképezés, ami olcsóbb tévutakat spórol meg és nagyon pontos célpontot ad a terepi munkához. A román példa pedig azt üzeni, hogy a „nincs ott semmi” néha csak annyit jelent, hogy még nem volt ott egy lézer.

A történelem ritkán tűnik el végleg. Gyakrabban csak erdőt növeszt magára és várja, hogy egyszer valaki rákattintson a domborzatmodellre.