A legfiatalabb magyar, aki új állatfajt írt le hazánkban

A rablólegyek – népies nevükön farkaslegyek – ragadozó rovarok. Nem a nyári bosszúságot okozó házi legyek közé tartoznak, hanem aktív vadászok, amelyek más rovarokat ejtenek el. Zsákmányukat egy különleges enzimrendszer segítségével belülről emésztik meg, majd kiszívják belőle a tápanyagokat. „Tulajdonképpen mindent elkapnak, ami náluk kisebb” – fogalmazott Varga Nimród, aki szerint ez a kegyetlennek tűnő életmód ökológiai szempontból kifejezetten hatékony.

Az MTA által finanszírozott, és világszerte olvasott Animal Taxonomy and Ecology című folyóiratban most leírt, és Varga Nimród 24 rajzával illusztrált faj azért maradhatott sokáig észrevétlen, mert rendkívül hasonlít egy már ismert rokonára. A különbségek csak apró, de következetes morfológiai bélyegekben – például a hím ivarszerv felépítésében – mutatkoznak meg. „Ez egy olyan csoport, ahol laikus szemmel gyakorlatilag minden egyformának tűnik, pedig valójában hatalmas a változatosság” – mondta. A rablólegyek Magyarországon ráadásul a kevésbé kutatott rovarcsoportok közé tartoznak, részben éppen azért, mert „túl nagynak” gondolták őket ahhoz, hogy még új fajok rejtőzzenek köztük.

A történet egyik legizgalmasabb eleme, hogy az első példány egy középiskolai osztálykiránduláson került elő. „Tizedikben fogtam gimnazistaként, és már akkor gyanús volt, hogy nem igazán illik rá egyik ismert faj leírása sem” – idézte fel Varga Nimród. De akkor még nem volt meg a tudása ahhoz, hogy ezt bizonyítani lehessen, a felismeréshez évek munkája kellett.

Az első lépés az otthoni gyűjtemények átvizsgálása volt, majd már egyetemistaként a Magyar Természettudományi Múzeum anyagának feldolgozása, később pedig külföldi – például prágai – gyűjtemények összehasonlítása. „Amikor több különböző helyről származó példány is ugyanazokat a sajátosságokat mutatja, akkor kezd tisztulni a kép” – magyarázta. Így derült ki, hogy nem egyedi eltérésről vagy mutációról, hanem önálló fajról van szó.

A fajleírás központi eleme az úgynevezett holotípus kiválasztása, azé a példányé, amely a faj fő képviselője lesz. A legjobb állapotú, legtipikusabb példány kapja ezt a szerepet. „Ez az egész egy nagyon szigorúan szabályozott folyamat, és ez igaz a névválasztásra is: nem lehet csak úgy kitalálni egy új nevet” – hangsúlyozta Varga Nimród, utalva a taxonómiai nevezéktan bonyolult szabályrendszerére. Az ő felfedezése Neoitamus tothsandoriként vonult be a „nagykönyvbe” a nemrég elhunyt rovarász, Dr. Tóth Sándor emlékére.

A felfedezés túlmutat az egyéni sikeren. Rámutat arra, hogy a biológiai sokféleség feltárása még Európában sem lezárt folyamat, különösen az alulkutatott csoportok esetében. Varga Nimród szerint mindez azért is különösen aktuális, mert az élővilág gyors átalakuláson megy keresztül: invazív fajok jelennek meg, őshonos fajok szorulnak vissza, az egyensúly pedig látványosan borul. „Vannak fajok, amelyek a kilencvenes években még dominánsak voltak, ma pedig gyakorlatilag eltűntek” – mondta.

A fiatal kutató célja egyértelmű: taxonómusként dolgozni, és elsősorban Európa és Ázsia légyfaunáját kutatni. A története nem mellesleg inspiráló lehet mindazoknak, akik eddig úgy érezték, hogy a tudományos felfedezésekhez távoli esőerdők vagy tengermélyi expedíciók kellenek. Mint kiderült, néha elég egy osztálykirándulás, egy „nem odaillő” légy – és az elszántság, hogy valaki végigcsinálja a munkát.