Tudomány
Nem kell fény az élethez? A mélységben „oázis” virágozhat
Mikrobák, repedések, kémiai energia, a sötétségben is van élet
Van egy régi, megnyugtató elképzelésünk arról, hol fejlődhetett ki az élet. Fent, ahol fény van, levegő van, fotoszintézis van, virág van, madár van, és legfeljebb a szúnyog a legnagyobb biológiai fenyegetés.
Aztán jönnek a kutatók, belenéznek a sivatag közepén egy darab márványba, és aztán közlik, hogy „valami… járatokat fúrt bele.” És onnantól az ember másképpen tekint a kövekre.
Az elmúlt időszakban több, világszerte sokat idézett kutatás is abba az irányba mutat, hogy az élet nem feltétlenül ott virul, ahol mi komfortosan elüldögélünk. Sőt, úgy tűnik, a sötétség, a nyomás, a kő, a mélység az életnek néha nem akadály, hanem egyenesen a melegágya is.
A sivatagi rejtély, mikrocsatorna a márványban, mint egy titkos metróvonal
A legbizarrabb történet a forró sivatagokból indult. Namíbia, Omán, Szaúd-Arábia, három hely, ahol az ember leginkább vizet keres, nem biológiai nyomokat. A Johannes Gutenberg Egyetem (Mainz) kutatói olyan furcsa struktúrákat találtak az ott talált márványban és mészkőben, amelyeket nehéz „természetes geológiai hibának” nevezni. Párhuzamos, függőleges mikrojáratokat, vagyis apró csöveket a kőzetben.
A kutatók szerint a mintákban biológiai anyag nyomaira is bukkantak, így a jelenség alapján nagyon úgy tűnik, hogy valamilyen mikroorganizmusok fúrták át magukat a kőzeten.
És mi a legszebb az egészben? Még azt sem tudják biztosan, hogy ez a „kőevő” életforma már kihalt-e, vagy esetleg valahol még ma is létezik?
A nagyító alatt nézve kiderült az is, hogy a járatok nem üresek. Finom kalcium-karbonát por tölti ki ezeket a furatokat, mintha valami „felfalta” volna az anyagot, majd maga mögött hagyta volna a maradékot.
Ez az a pont, ahol az olvasóban ösztönösen megszületik a kérdés, mi lehet az, ami nemcsak élni képes a kőben, hanem még meg is eszi azt?
Aztán kiderült, hogy a mélységben ugyan nincs fény, de energia az van. Csak nem úgy, ahogy hisszük.
A „fény nélkül nincs élet” kijelentést mostanában több kutatás is megkérdőjelezi. Egy 2025-ös, a Science Advances folyóiratban megjelent munka például azt írja le, hogy a mélyben élő mikrobák energiaforrása lehet az, amit mi a felszínen csak rossz hírként ismerünk, mégpedig a földrengések és a kőzetrepedések mozgásából eredő energia.
A kutatás szerint kőzetrepedéskor keletkező szabadgyökök vizet „fakasztanak”, amiből hidrogén és oxidánsok (például hidrogén-peroxid) jöhetnek létre, ezek pedig olyan kémiai környezetet teremtenek, amiben a mikroorganizmusok energiát nyerhetnek.
Ha ez igaz, akkor a Föld mélye nem egy néma, halott kőrengeteg, hanem láthatatlan, kémiai erőművekkel működő bioszféra.
Itt már nem az a kérdés, hogy kell-e fény az élethez. Hanem az, hogy mennyi élet van ott, ahol soha nem kerestük.
9500 méter mélyen „kémiai oázis” bugyoghat a totális sötétben
Ha a sivatagi márvány még nem volt elég hátborzongató, jöjjön az óceán feneke ott, ahol szintén nincs napfény. A Reuters 2025 nyarán arról számolt be, hogy kutatók a Kuril–Kamcsatkai-árok és az Aleut-árok mélyén virágzó, élő közösségeket találtak. A csőférgeket és kagylókat, amelyek nem „eszik” meg a klasszikus értelemben vett táplálékot, hanem kemoszintézisből élnek, vagyis kémiai anyagokból nyernek energiát maguknak, napfény nélkül.
A legmélyebb ilyen élőhelyet 9533 méteren találták meg Ez majdnem 2000 méterrel mélyebben fekszik, mint az eddigi dokumentált feltárt kemoszintetikus közösség. A kutatók „vibráló oázisként” írták le a látványt a mélytengeri „sivatagban”.
Kijelenthetjük, hogy nemcsak, hogy van élet a sötétben, hanem néha elképesztő mennyiségben virulnak annak bizonyítékai, emberi szem elől megbújva.
És akkor jön a nagy kérdés, lehet, hogy az élet nem is „fent” kezdődött?
A modern kutatások egyre többször hozzák elő ugyanazt a következtetést. A felszín a Föld történetének korai szakaszában nem feltétlenül volt barátságos hely. Viszont a mély, árnyékos, kémiai energiaforrásokkal teli terek (repedések, barlangok, kőzetek pórusai) stabilabb menedéket adhattak. A mélységi élet kutatása ezért kulcs lehet nemcsak a Föld múltjához, hanem ahhoz is, hogy máshol mit nevezünk „élhetőnek”.
És ettől lesz igazán misztikus az egész. Mi van, ha az élet legősibb verziója nem a napfényben, hanem a sötétben született meg?
Nem a „kék ég alatt”, hanem a kőzetekben, mélyen a föld alatt.
A végén pedig jöjjön a csattanó. Amitől az ember egy pillanatra elgondolkozik: lehet, hogy a Föld nem kivétel, hanem szabály. És ha a kémiai energia elég… akkor a világegyetem tele lehet olyan élettel, ami sosem látott napfelkeltét.
(A cikk tudományos eredményeket ismertet. Az „ismeretlen életforma” kifejezés itt a jelenlegi bizonytalanságra utal, a kutatók maguk sem állítják, hogy új faj „biztosan” azonosítva van.)
