Csak egy emlős képes meginni a sós vizet, a tudósok sem értik hogyan

A tudósok régóta figyelik ezt a különleges jelenséget, ám a pontos biológiai háttér még mindig számos kérdést vet fel. Míg a háziasított tevék legendás szomjúságtűréséről sokat tudunk, vadon élő rokonaik szintet léptek a túlélésben.

A vadon élő kétpúpú tevék (Camelus ferus) populációja drasztikusan lecsökkent, mára kritikusan veszélyeztetett fajnak számítanak. Életterük, a Góbi-sivatag, kegyetlen környezet, ahol a hőmérséklet szélsőségesen ingadozik, és a vízforrások többsége magas sótartalmú. Ennek ellenére ezek az állatok alkalmazkodtak, és olyan területeken is boldogulnak, ahová az emberi civilizáció alig merészkedik. A kutatók megfigyelték, hogy ezek a tevék rendszeresen felkeresik a sós vizű tavakat és forrásokat.

A legmegdöbbentőbb felfedezés az, hogy a vad tevék szervezete képes feldolgozni ezt a folyadékot anélkül, hogy kiszáradnának vagy vesekárosodást szenvednének. Más állatoknál a sós víz fogyasztása paradox módon gyorsabb kiszáradáshoz vezet, mivel a szervezet vizet von el a sejtekből a felesleges só kiürítéséhez. A vad tevék azonban valamilyen módon megkerülik ezt a biológiai korlátot, és hatékonyan hidratálják magukat a sós forrásokból is. Ez a képesség teszi őket a sivatag vitathatatlan uraivá - írja az origo.hu.

A tudományos közösség természetesen nem elégedett meg a puszta megfigyeléssel; genetikai vizsgálatokkal próbálják megfejteni a titkot. Az összehasonlító elemzések kimutatták, hogy a vadon élő tevék génállománya jelentősen eltér a háziasított rokonaikétól. Különösen a veseműködésért és a sóanyagcseréért felelős gének mutatnak érdekes variációkat. A feltételezések szerint ezek a genetikai mutációk teszik lehetővé a vesék számára, hogy extrém koncentrációjú vizeletet válasszanak ki, így szabadulva meg a felesleges sótól.

A pontos mechanizmus azonban még mindig homályos. Bár látják a genetikai különbségeket, a kutatók még nem értik teljesen, hogyan szabályozza az állat szervezete ezt a kényes egyensúlyt sejtszinten. Az ivás során bevitt hatalmas mennyiségű só kezelése olyan élettani folyamatokat igényel, amelyeket a modern orvostudomány is irigykedve figyel. A vad tevék evolúciós válasza a sós környezetre talán kulcsot adhat az emberi vesebetegségek jobb megértéséhez is a jövőben.

A vad tevék sós víz iránti toleranciájának megértése túlmutat a zoológiai érdekességeken. Ahogy a globális felmelegedés miatt a sivatagosodás egyre nagyobb problémát jelent, és az édesvízkészletek szűkülnek, a szárazságtűrő fajok tanulmányozása létfontosságúvá válik. Ezek az állatok élő bizonyítékai annak, hogy az élet utat tör magának a legmostohább körülmények között is. Ha sikerül megfejtenünk a titkukat, az segíthet a veszélyeztetett fajok megőrzésében és tenyésztési programok kidolgozásában.