Az emberi agy rejtélyes módon reagál a csimpánz hangjára

A Genfi Egyetem kutatói meglepő dolgot figyeltek meg. Észrevették, hogy legfontosabb szervünk meghatározott módon reagál más állatok hangjaira.

Az agy a csimpánzokat részesíti előnyben

A tudósok úgy döntöttek, hogy megvizsgálják, hogyan reagál az emberi agy más főemlősök hangjaira. Huszonhárom ember vett részt a kísérletben, és funkcionális mágneses rezonancia képalkotáson (fMRI) estek át, miközben felvételeket hallgattak. Az önkéntesek négy faj hangját hallgatták: emberekét, csimpánzokét, bonobókéét és makákókéét. Az eredmények egyértelműek és meglehetősen váratlanok voltak. Kiderült, hogy az agy egy bizonyos régiója, az elülső felső temporális gyrus (aSTG) egyértelműen „megelevenedett”, amikor a csimpánzok hangjait hallották. Ugyanez a reakció nem jelentkezett, amikor a résztvevők bonobókat vagy makákókat hallgattak. Ez azért érdekes, mert a bonobók genetikailag szinte ugyanolyan közel állnak az emberhez, mint a csimpánzok. Mindkét faj DNS-ének körülbelül 98-99%-a megegyezik az emberével.

Már tudtuk, hogy az állatok agyának bizonyos területei kifejezetten a törzstársaik hangjára reagálnak. De itt azt mutatjuk, hogy a felnőtt emberi agy egy területe, az elülső felső temporális gyrus, a nem emberi hangokra is érzékeny – magyarázza Leonardo Ceravolo, a Genfi Egyetem kutatója.

Egy kulcsfontosságú akusztikai hasonlóság. A genetika háttérbe szorul

Miért különbözteti meg az agy a csimpánzokat és a bonobókat, amikor genetikailag annyira hasonlóak? A titok a hangban rejlik. A tudósok elemezték a hangok akusztikáját. Kiderült, hogy a csimpánzok hangjainak alapfrekvenciája 500-1000 Hz körül ingadozik. Ez meglepően közel áll a csecsemők sírásának vagy babrálásának tartományához (250-600 Hz). A bonobók hangjai viszont sokkal magasabbak, elérik a 3500 Hz-et. Valószínűleg ez az akusztikai hasonlóság, és nem a rokonság maga váltja ki a specifikus idegi reakciót. Fejlett statisztikai modellek segítségével a kutatók kizárták azt a lehetőséget is, hogy a résztvevők egyszerűen csak az egyik fajra figyeltek jobban.

Bár a bonobók genetikailag ugyanolyan közel állnak az emberhez, mint a csimpánzok, hangjuk szerkezete jelentősen eltér. Az eredmények arra utalnak, hogy nem csupán a genetikai rokonság alakítja az agy reakcióját, hanem az evolúciós közelség és az akusztikai hasonlóság kombinációja – írják a szerzők, számol be a focus.pl.

Ez a felfedezés megkérdőjelezi azt a korábbi feltételezést, hogy az agy hangfeldolgozásért felelős területei kizárólag „emberiek”. Kiderült, hogy ezek univerzálisabbak és érzékenyebbek rokonaink hangjaira is, legalábbis azokra, amelyek ismerősek számunkra.

Közös ős és a kommunikáció evolúciója

Mit árul el mindez a múltunkról? Az eredmények erőteljesen alátámasztják az evolúciós folytonosság elméletét. Az emberi és a csimpánz hangok közötti hasonlóság lehet egy közös ős jellemzőinek visszhangja, aki jóval azelőtt élt, hogy evolúciós vonalaink elváltak egymástól. Érdekes módon a bonobók hangja valószínűleg radikálisabb változáson ment keresztül az elmúlt millió évben, ezért hangzik ma számunkra furcsának. Ez azt mutatja, hogy az anatómiai és társadalmi változások hogyan befolyásolják a kommunikáció evolúcióját. Az elülső temporális kéreg képessége, hogy megragadja a hangok – mind az emberi, mind a csimpánz hangok – társadalmi kontextusát, alapot teremtett a komplexebb rendszerek kialakulásához, ami végül a nyelv megjelenéséhez vezetett. A felfedezésnek gyakorlati jelentősége is van. Segít megérteni, hogy az újszülöttek miért ismerik fel anyjuk hangját közvetlenül a születés után, és hogyan tanulják meg a beszéd feldolgozását az első életévekben.

Röviden: agyunk még mindig olyan ősi mechanizmusok alapján működik, amelyek jóval azelőtt alakultak ki, hogy kimondtuk az első szavunkat. A tanulmány egy lépés a nyelv eredetének rendkívül összetett rejtélyének jobb megértése felé. Megmutatja, hogy kommunikációs képességünk gyökerei nemcsak mélyek, hanem... szó szerint hallhatóak is.