A múlt rekonstruálása

A Vezúv Kr. u. 79-ben tört ki, Pompejit vastag olvadt kőzet, hamu és törmelékréteggel borítva be. Néhány lakos elmenekült, míg mások meghaltak, mert vulkáni anyag csapdájába estek. Az időben megdermedt, kísérteties romok egy olyan tablóvá váltak, amelyet a régészek 1748 óta vizsgálnak.

Az ásatások feltárták a hamu alatt rejtőző épületeket és tárgyakat, dekoratív freskókat, valamint a város lakóinak kísérteties maradványait.

De nem minden építmény maradt fenn Pompejiben, így a kutatók továbbra is nyitott kérdéseket vetnek fel az ősi dél-olasz város mindennapi életével kapcsolatban.

A távérzékelési technológia, a közeli fényképezés és a jó öreg régészeti technikák kifinomult kombinációja segít a kutatóknak feltárni egykor rejtett nyomokat, feltárva Pompei idővel elveszett aspektusait – például a tornyokat, a gazdagság és a hatalom szimbólumait, amelyek egykor formálhatták a városképet.

„Az elveszett építészet rekonstrukciójával árnyaltabb és történelmileg pontosabb képet kapunk az ókori városról és az abban zajló életről” – mondta dr. Susanne Muth, a berlini Humboldt Egyetem Régészeti Intézetének professzora, a tanulmány társszerzője.

Egy 2022-es pompeii látogatás során, diákokkal együtt, Muth-ot inspirálták a Pompei Régészeti Park városmegőrzési erőfeszítései. Tudatában a törékeny romok tanulmányozásának kihívásaival a változó időjárás és az éghajlat közepette, felvetette Pompei kulturális örökségének megőrzésére irányuló ötletet non-invazív digitális rekonstrukció révén, miközben ismereteket szerez az ókori városról.

A Pompei Régészeti Park érdeklődést mutatott az ügy iránt, és összefogott a Humboldt Egyetemmel, amelynek régészeti tanszéke erős digitális fókuszú, és olyan korábbi projekteket is magában foglal, mint az ókori Római Fórum digitális rekonstrukciója.

A folyamatban lévő munka részeként a projektcsapat olyan technikákat alkalmaz, mint a LiDAR (fényérzékeléses és távolságmérős) szkennelés és a fényképezés, hogy dokumentálja Pompei épületeinek maradványait, és 3D modelleket készít. Ezután a kutatók a szkennelés során feltárt nyomokat – például a hiányzó építményekre utaló lyukakat – felhasználva digitális rekonstrukciókat készítenek arról, hogyan nézhettek ki a építmények a kitörés előtt.

Pompei népének és építészetének újabb keletű feltárásai azt is megmutatták, hogy a lakosok néhány évtizeddel a Kr. u. 79-es katasztrófa után visszatértek a romokhoz.

„A Pompejit a kitörés után beborító vulkáni törmelék és hamu elérte a körülbelül öt méteres magasságot” – mondta Gabriel Zuchtriegel, a régészeti park igazgatója, a tanulmány társszerzője e-mailben, hozzátéve, hogy „még mindig látni lehetett a hamu alól kiemelkedő felső emeleteket, egyfajta szürke sivatagban”.

A korábbi földszintek pincékké váltak, ahol a lakosok kemencéket, malmokat és kandallókat építettek, amelyeket idén év elején tártak fel. A későbbi pompei lakók azonban végül elhagyták a helyszínt az ötödik században történt újabb pusztító kitörést követően – mondta Zuchtriegel.

Amikor az 1700-as évek közepén megkezdődtek az ásatások, a hamuréteg alatt minden megmaradt – de a felső emeletek leromlottak és eltűntek.

Muth szerint a hiányzó felső emeletek iránt nem mutattak érdeklődést, mivel úgy gondolták, hogy azok Pompei rabszolgáinak és szegényebb polgárainak egyszerű lakóhelyei voltak. „Évszázadokon át a pompei ásatások inkább értékes szobrok és falfestmények megtalálására összpontosítottak” – jegyezte meg.

De az újbóli érdeklődést az a vágy szülte, hogy megértsük a hétköznapi polgárok mindennapjait – tette hozzá. „A folyamat során kiderült, hogy Pompei tehetősebb polgárai a felső emeleteken lévő szobákat is használták, mivel ott gazdagabb bútorok nyomaira bukkantak.”

Ahogy a kutatók a felső emeletekre összpontosították keresésüket, egy újonnan feltárt lakóhelyre pillantottak meg: a Casa del Tiasóra, vagyis a Thiasosok Házára.

Az egyik földszinti szobában egy monumentális kőlépcső állt, amely a második emeletre vezetett. A lépcső teteje közelében lévő falakon lévő bemélyedések arra utaltak, hogy a hiányzó felső emeleten egy második, fából készült lépcső létezett, amely még feljebb, a harmadik emeletre vezetett.

„Amikor elkezdtük rekonstruálni ezt a szobát az elveszett építészeti stílusjegyek alapján, világossá vált számunkra, hogy ez csak egy torony lehet” – mondta Muth.

A Casa del Tiaso Pompei egyik legfényűzőbb otthona volt, és valószínűleg egy befolyásos családhoz tartozott – mondta Zuchtriegel.

Nagy, díszes báltermek voltak benne, az egyik egy kerti udvarra, a másik pedig egy privát termálfürdő komplexumba nyílt – jegyezte meg Muth.

Abban az időben a városfalakon kívüli nagy vidéki villák tornyokkal rendelkeztek, amelyeket bál megrendezésére és nagyszerű kilátás nyújtására használtak.

Ifjabb Plinius római író leírt egy ilyen tornyot vidéki villájában, ahonnan élvezhette a napfelkeltét és a naplementét – mondta Muth. A legenda szerint Nero római császár a Maecenas-kertben lévő tornyából figyelte Róma lángjait. Az i. e. második századból származó ősi szövegek és az i. e. első századtól az i. sz. első századig terjedő festmények is említik a fényűző villákhoz kapcsolódó tornyokat.

A régészek azonban jó okkal nem kerestek tornyok nyomait a római városokban, például Pompejiben: ezeket a házakat gyakran burjánzó szerkezetként építették, nem pedig szorosan egymáshoz kapcsolódó, többszintes lakóházakként – mondta Muth.

„A Casa del Tiaso egyedülálló leletei most arra engednek következtetni, hogy az ilyen tornyok a városokban is léteztek a gazdag lakóépületek építészetének elemeként, amelyek a csodálatos villaépítészetet igyekeztek utánozni, és amelyekkel a háztulajdonos távolról akarta képviselni társadalmi státuszát” – mondta Muth.

A Casa del Tiaso tulajdonosa valószínűleg bálokat rendezett a vendégeknek a torony felső emeletén, ahonnan a városra és a Nápolyi-öbölre nyíló kilátásban gyönyörködhetett – tette hozzá.

A tornyot valószínűleg az éjszakai égbolt csillagainak megfigyelésére is használták. Az asztrológia népszerű volt a római társadalomban, bár több császár is megpróbálta betiltani – jegyezte meg Zuchtriegel.

A vallási előírások magyarázatot adhatnak arra, hogy miért nem voltak gyakoriak a tornyok a városban – mondta dr. Marcello Mogetta, a Missouri Egyetem Klasszika-, Régészeti és Vallástudományi Tanszékének vezetője. Mogetta nem vett részt az új kutatásban.

Az ókori Rómában a templomoknak és szentélyeknek tiszta látótávolságra volt szükségük a madarak viselkedéséből származó előjelek értelmezéséhez és más rituálékhoz. A magasabb magánépületek építése korlátozott volt, ami miatt a városi kúriák lefelé terjeszkedtek, süllyesztett padlót hozva létre – mondta Mogetta.

Bár egyértelmű bizonyítékok vannak arra, hogy Pompeiben felső emeleti lakások álltak, egy magas torony egy olyan tekintélyes otthonban, mint a Thiasos-ház, példa nélküli, de nem is elképzelhetetlen – mondta.

A tornyok a pompei lakosok által alkalmazott kreatív innovációról is árulkodnak, akik presztízst akarnak érvényesíteni – tette hozzá Mogetta.

„Toronyszerű építmények jelennek meg a pompeji falfestményeken, amelyek városi tájképeket ábrázolnak, bár ezeket hagyományosan az illuzionizmus ízlése által vezérelt művészi fantáziaként utasították el” – mondta Mogetta. „A javasolt rekonstrukció megkérdőjelezi ezt a feltételezést. Ha pontos, az azt jelenti, hogy a festett jelenetek jobban tükrözhették a valódi városképet, mint gondoltuk – írta meg a CNN.”