Történelem

Több menekültet hoz a változó klíma

Ban Ki Mun megköszönte Áder Jánosnak, hogy aláírásgyűjtést kezdeményezett

Egymilliárd ember jelzése már érdemes arra, hogy a politikusok odafigyeljenek rá – mondta vasárnap este Mika János az M1 aktuális csatornán.

A szakértő szerint még mindig nem tudunk eleget az éghajlatváltozásról, és nem cselekszünk eleget ellene. Utalt rá, egy sor intézkedés segít mérsékelni a klímaváltozás hatásait, és egyben képes lassítani a változást. Úgy fogalmazott, a károsanyag-kibocsátás vagy a fogyasztás visszafogása terén meg kell találni azokat a módokat, amelyek nem járnak automatikus életszínvonal-romlással, mégis segítenek mérsékelni a klímaváltozást. Mika János megjegyezte, a szennyező anyagok a klímaváltozás mellett egy sor más környezeti ártalmat is okoznak, és arra is figyelmeztetett, hogy az energia-túlhasználat energiaszegénységhez vezet. Emlékeztetett, hogy az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága már 2007-ben arra figyelmeztetett, ha ilyen tempóban változik a klíma, akkor negyedmilliárd–egymilliárd között lehet majd a környezeti menekültek száma, azoké, akik kimondottan a nem élhető éghajlat okán mennek el onnan, ahol élnek.

A műsorban elhangzott az is, hogy Ban Ki Mun, az ENSZ főtitkára videoüzenetet küldött Magyarországnak az Áder János által elindított Élő Bolygónk klímavédelmi honlapon. Az ENSZ-főtitkár azt mondta, a decemberben Párizsban megrendezendő klímacsúcson a kormányoknak történelmi lehetőségük nyílik arra, hogy véglegesítsenek egy jelentőségteljes és egyetemes klímamegállapodást. Ban Ki Mun egyúttal köszönetet mondott Áder Jánosnak azért, hogy a magyar államfő vezető szerepet vállalt az ENSZ klímavédelmi akciójában.