Történelem

Szép sikerrel járt az újfajta hűtési mód

Új, innovatív hűtési technika alkalmazásával növelték az antiproton tömegének mérési pontosságát a CERN-ben. Az ASACUSA-együttműködés keretében az elektronéhoz képest határozták meg az antiproton tömegét a fizikusok.

A magyar kutatók részvételével folyó munka eredményeiről a Science magazinban számoltak be a tudósok. A CERN antianyaggyárat épített a kérdés tisztázására, van-e olyan különbség a részecskék és antirészecskék között, amely megmagyarázhatja ezt a furcsa aszimmetriát. Az antianyaggyárban működő sok kísérlet egyike az ASACUSA-együttműködés, főként japán, magyar, osztrák és olasz résztvevőkkel, az áttörést pedig egy új hűtési technika alkalmazásával érték el. A Science-ben megjelent írás tizenkét szerzője közül hat japán, három magyar (Sótér Anna, Barna Dániel és Horváth Dezső), egy-egy olasz, német és iráni. Az együttműködés új eredménye, hogy az antiprotonos atomokat rendkívül hideg héliumgázzal vette körül. Az antiprotonos héliumatom elektronja sokkal nagyobb sugarú pályán található, mint az antiproton, és ez lehetővé teszi, hogy a hideg gáz atomjaival való ütközésekben lehűljön. Az adatgyűjtés négy éven át tartott.