Történelem
Meglett a hajó, de nem tudni, miért merült el
Ezzel megoldódott az amerikai haditengerészet egyik legnagyobb rejtélye – olvasható a közleményben. A Conestoga 1921. március 25-én indult útnak a San Francisco-öbölből Hawaii felé. A haditengerészet hetekkel később kezdte el keresni, amikor az nem érkezett meg terv szerint céljához. Akkor a roncsnak semmi nyomát nem látták, pedig több százezer négyzetkilométernyi területet átvizsgáltak: ez volt a kor legnagyobb légi és tengeri kutatása.
A NOAA munkatársai 2009-ben roncsdarabokat vettek észre a Farallon-szigetek közelében. A vizsgálatok mostanra kiderítették, hogy valóban a USS Conestoga maradványairól van szó. A tudósok szerint a hajó talán viharba keveredett, és egy öbölben keresett menedéket. A búvármerülések során készített videofelvételeken jól látszik a tengerfenéken a szinte teljesen épen maradt roncs, amelyet benőttek a tengeri rózsák. Emberi maradványok nyomait nem látták. Az ötvenméteres acélhajót, amely kora egyik legnagyobb tengerjáró vontatóhajója volt, 1903-ban bocsátották először vízre. Eredetileg azért épült, hogy szénuszályokat vontasson a Philadelphia and Reading vasúti társaság számára. 1917 szeptemberében, amikor az Egyesült Államok bekapcsolódott az első világháborúba, a Conestoga az amerikai haditengerészethez került. A NOAA több éven át tartó projektje keretében feltérképezi a San Francisco vizeiben heverő mintegy háromszáz maradványt.
