Történelem

Látványásatás Aquincumban

Nemcsak nézni, kérdezni is lehet a régészeket

Újra bepillantást nyerhetnek az érdeklődők az ásatások világába az Aquincumi Múzeum romkertjében, ahol a római kori polgárváros északi részén, az úgynevezett iparos-kereskedő negyedben ma kezdődik látogatható régészeti feltárás.

régészek
Lépésről lépésre tárulnak elénk a múlt titkai (képünk illusztráció) (Fotó: MH)

A munka az úgynevezett Enyvfőző Házban folytatódik, ahol az idén is a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával zajlik az ásatás. A helyszínen egy tablót is elhelyeztek, ahol a lakóház és műhely korábbi feltárásáról és eddig ismert történetéről kaphatnak információt a látogatók. Az idén az épület lakótraktusának északi végén folytatódik a munka, amelyet augusztus 11-től szeptember 7-ig, keddtől péntekig 9 és 16 óra között tekinthetnek meg az érdeklődők, sőt, kérdezhetnek is a feltárást végző régésztől – olvasható az Aquincumi Múzeum közleményében. Ma délelőtt Hozd magaddal a nagyit! címmel szünidei programot is szerveznek unokáknak és nagyszülőknek az Aquincumi Múzeumban. A résztvevők ízelítőt kaphatnak a római katonák mindennapjaiból, megismerhetik a jellegzetes római harci felszerelést, fakardot készíthetnek, és levendulászsákocskát is varrhatnak. Aquincum 106-tól a 4. század végéig Alsó-Pannónia központja volt, s virágkora a 2–3. századra esett. A mai Flórián tér alatt fekvő légiótábor körül, katonai területen jött létre a polgárváros, ami iparosok, kereskedők által lakott település volt, de városi joggal nem rendelkezett. Növekedését elősegítette, hogy a rendszeres és magas jövedelemmel rendelkező katonaság, a helytartó és kísérete nemcsak a helyi árukat, de a távolabbról érkező drágább itáliai, galliai és Rajna-vidéki cikkeket is meg tudta fizetni. A lakosság idővel elhagyta, területét a Duna borította be hordalékával.