Történelem
Gyógyulóban az ausztráliai korallzátony
Doug Baird, a környezetvédelmi társaság igazgatója szerint a terület kezdi visszanyerni eredeti állapotát, a vízminőség pedig kiváló. Roger Beeden, a Nagy-korallzátony Tengeri Park hatósága turisztikai igazgatóságának vezetője azonban úgy véli, ez a megállapítás csak az említett terület élővilágának jövő hónapban tervezett felmérését követően nyerhet teljes bizonyosságot. Hozzátette, a térségen belül változó lehet a korallok gyógyulásának mértéke, attól függően, hogy mekkora terhelés érte az adott helyet.
A beteg tengeri virágokra jellemző, hogy amikor a tengervíz túlságosan felmelegszik, a korallok színét adó algák kilökődnek és csak a fehéres színű mészváz marad utánuk. Amennyiben a folyamat hosszan tart, a korallok elpusztulnak, súlyos csapást mérve a zátonyokon élő halakra és közvetve az emberekre is.
A globális korallfehéredést a tavaly szélsőségesen erős El Nino nevű időjárási jelenség váltotta ki, amely felmelegítette a Csendes-óceán jelentős részét. A szakértő szerint a kifehéredett korallok ideális körülmények között hónapokon belül visszanyerhetik színüket, ha a víz hőmérséklete ismét normalizálódik. Amennyiben hosszú időn át rossz a vízminőség, vagy más károsító tényezők jelentkeznek, akkor lassabb lehet a felépülésük időtartama is.