Történelem
Geopolitikáról is tanácskoznak a tudósok
A hagyományos diszciplínák határai egyre inkább elmosódnak, ez igaz a földrajztudományra is. A természetföldrajz kutatói leginkább az ökológia, a geológia, a klimatológia, a talajtan és az informatika művelőivel működnek együtt hazai és nemzetközi szinten, míg a társadalomföldrajz kutatói a szociológia, a demográfia, a közgazdaságtan és a politológia képviselőivel alakítanak ki rendszeres kapcsolatot – vázolta a földrajztudomány és művelői helyzetét Kovács Zoltán, az MTA doktora, a Magyar Földrajzi Társaság alelnöke, a kongresszus szervezőbizottságának elnöke. Az egyik leggyorsabban fejlődő terület a geoinformatika. Az adatgyűjtés, tárolás, értelmezés és megjelenítés technikáinak gyors ütemű fejlődése miatt a földrajzi ismeretek jelentősen gazdagodtak, s a földrajzi információk mindennapi használata, így a GPS, a Google Maps is széles körben elterjedt.
Az EUGEO 2007 óta kétévente rendez nemzetközi kongresszust, amelynek minden alkalommal más-más tagszervezet országa ad otthont. Amszterdam, Pozsony, London és Róma után idén Budapest lesz a helyszíne a szervezet ötödik kongresszusának, melynek szervezésében a Magyar Földrajzi Társaság mellett az MTA, valamint az ELTE Természettudományi Kara vett részt.
