Rendkívüli régészeti felfedezésről számoltak be a Feröer-szigetekről: a Sandoy szigetén végzett ásatások során. A lelet különlegességét nemcsak a felirat adja, hanem az is, hogy az épületet a kutatók egy kis imaházként vagy kápolnaként azonosítják. A feröeri Nemzeti Múzeum szerint a rováskövek rendkívül ritkák a szigeteken, ezért a mostani felfedezés a helyi középkor kutatásának egyik legizgalmasabb eredménye lehet.
A kőbe vésett jelek egy részét már sikerült azonosítani. A szakemberek olyan óészaki szavakat vélnek kiolvasni, amelyek jelentése nagyjából „itt” és „nyugszik”. Ez arra utalhat, hogy a felirat eredetileg sírfelirat volt, bár ezt egyelőre nem tekintikbizonyítottnak. Az is elképzelhető, hogy a követ később áthelyezték, és másodlagosan építették be a kápolna padlójába. Ha a felirat teljes egészében megfejthető lesz, akár egy középkori helyi lakos nevét és a korabeli vallási szokásokat is megismerhetik a kutatók - írja a Focus.pl.
Az épület tájolása tovább erősíti a vallási funkció lehetőségét: kelet–nyugati tengelyre épült, bejárata nyugat felé néz, ami több középkori egyházi épületre is jellemző. Az ásatások során előkerült egy Máriát és a gyermek Jézust ábrázoló kis szobor töredéke, valamint egy lámpa is, amelyek szintén azt sugallják, hogy a helyszín vallási célokat szolgálhatott.
A rováskövet már múzeumba szállították, ahol megfelelő körülmények között őrzik és vizsgálják tovább. A kutatók háromdimenziós szkennelést is terveznek, mert a digitális modell segítségével olyan elkopott jelek is láthatóvá válhatnak, amelyek szabad szemmel alig észrevehetők. A hónap végén egy rovásírás-szakértő próbálja majd teljes egészében megfejteni a feliratot, és eldönteni, valóban emlékező, sírjellegű szövegről van-e szó.
A lelőhely azért is kiemelkedően fontos, mert a vizsgálatok szerint az emberi jelenlét nyomai a viking kor előtti időszakig nyúlnak vissza, majd a középkoron át egészen a későbbi századokig folyamatosan követhetők. Minden újabb lelet közelebb viszi a kutatókat Sandoy sziget benépesülésének és középkori történetének megértéséhez. A most előkerült kis kődarab így könnyen lehet, hogy a Feröer-szigetek egyik legfontosabb középkori emlékévé válik.







