A USS Arizona roncsából ma is olaj szivárog Pearl Harbor öböl felszínére. A sötét foltokat „fekete könnyeknek” nevezik, mert a hajótest odalent nemcsak a támadás emlékét, hanem több mint kilencszáz tengerész földi maradványait is őrzi.
Vasárnap reggel, 1941 december 7-én a hawaii Pearl Harbor még békés katonai kikötőnek tűnt. Néhány perccel nyolc óra előtt azonban japán repülőgépek jelentek meg az égen, és megkezdődött az a támadás, amely gyökeresen megváltoztatta az Egyesült Államok történelmét. A súlyos csapás másnapján Amerika belépett a második világháborúba.
A kikötőben horgonyzó hadihajók közül az USS Arizona szenvedte el az egyik legsúlyosabb találatot. A közel 185 méter hosszú, erősen felfegyverzett csatahajó az amerikai haditengerészet legfényesebb egysége volt. Vastag páncélzata és hatalmas lövegei azonban nem védhették meg a magasból érkező bombáktól.
A támadás során egy páncéltörő bomba áthatolt a hajó fedélzetén, majd feltehetően az első lőszerraktárak közelében robbant fel. Másodpercekkel később óriási detonáció rázta meg az Arizonát. A hajótestet láng és füst borította el, az elülső rész pedig szinte teljesen szétszakadt.
A robbanás akkora erejű volt, hogy a mentés sok helyen lehetetlenné vált. A fedélzeten tartózkodók közül 1177 ember vesztette életét, ami a Pearl Harbor-i amerikai veszteségek közel felét jelentette. A halottak többségének földi maradványait soha nem tudták kiemelni.
Több mint kilencszáz tengerész ma is a hajó belsejében nyugszik. Az USS Arizona ezért nem egyszerűen elsüllyedt hadihajó vagy történelmi roncs, hanem hivatalosan is katonai sírhely. A hajótestet nem emelték ki és nem bontották szét úgy, mint a kikötő több más sérült egységét.
Az Arizona nagy része ma is Pearl Harbor sekély vizében fekszik. A roncs fölé 1962-ben emlékművet emeltek, amely úgy ível át a hajótesten, hogy közvetlenül nem ér hozzá. A látogatók innen tekinthetnek le arra a helyre, ahol a csatahajó és legénységének jelentős része örökre együtt maradt.
A víz felszínén időnként apró, szivárványszínű foltok jelennek meg. Ezek a roncs sérült üzemanyagtartályaiból származó olaj nyomai. A hajó a támadás reggelén nagy mennyiségű üzemanyagot szállított, amelynek egy része bennrekedt a hajó raktáraiban.
A lassan felszínre törő olajat „az Arizona fekete könnyeinek” nevezik. A kifejezés egyszerre költői és nyugtalanító. A sötét cseppek úgy jelennek meg a vízen, mintha maga a hajó gyászolná azokat, akik a fedélzetén haltak meg.
A szivárgás mennyiségéről eltérő becslések születtek, de általában napi néhány literről beszélnek. Ez első hallásra kevésnek tűnhet, ám több mint nyolc évtized alatt jelentős mennyiséget jelent. A szakemberek folyamatosan figyelik a roncs állapotát, mert egyszerre kell megőrizniük a sírhely méltóságát és megelőzniük egy komolyabb környezeti károkozást.
A beavatkozás rendkívül kényes kérdés. A hajótest egyre korrodáltabb, így bármilyen műszaki munka újabb sérüléseket okozhatna. A roncs belsejében ráadásul emberi maradványok találhatók, ezért minden lépésnek kegyeleti és katonai szempontból is elfogadhatónak kell lennie.
Az USS Arizona emlékezete különleges módon kapcsolja össze a történelmet és a személyes gyászt. Nem csupán egy hadművelet áldozatait jelképezi, hanem név szerint ismert emberek végső nyughelye. Az emlékmű falán ott sorakozik az elesettek neve, mögöttük pedig néhány méterrel odalent maga a hajó.
A túlélők közül többen úgy rendelkeztek, hogy haláluk után hamvaikat búvárok helyezzék el az Arizona roncsában. Így jelképesen visszatérhettek egykori bajtársaikhoz. Más túlélők hamvait a víz fölött szórták szét, tisztelegve a hajó és legénysége előtt.
Pearl Harbor története gyakran stratégiai fordulópontként jelenik meg, támadás, hadüzenet, amerikai hadba lépés. Az USS Arizona azonban emberi léptéket ad a történelemnek. Megmutatja, hogy a nagy politikai döntések és katonai műveletek mögött fiatal tengerészek, családok és befejezetlen életek álltak.
A „fekete könnyek” elnevezés több, mint egy egyszerű olajszivárgás. Látható kapcsolatot teremtenek a jelen és 1941. december 7-e között. Miközben a kikötő körül új hajók járnak, repülőgépek szállnak fel és turisták érkeznek az emlékműhöz, a mélyben fekvő Arizona tovább őrzi tragédiáját.
A hajó nem mozdult el, nem tért vissza a szolgálatba, és nem kapott új feladatot. Utolsó küldetése az emlékezés lett.
Arra emlékeztet, milyen gyorsan válhat egy békés reggel történelmi katasztrófává. És arra is, hogy vannak sebek, amelyek nyolcvan év múltán sem tűnnek el teljesen, csak lassan, sötét cseppekben emelkednek tovább a felszínre.
