Az érzelmi intelligenciánk volt az emberi evolúció kulcsa?

Egy új tanulmányban régészek és antropológusok azt az érvelést vetették fel, hogy az emberek társadalmi és érzelmi kognitív képességei tették lehetővé számunkra komplex társadalmi és anyagi rendszerek kialakítását. Más szavakkal: éppen az a képességünk, hogy empátiát érezzünk és kapcsolatot teremtsünk egymással, teszi lehetővé fajunk számára, hogy virágozzon, hihetetlen kultúrákat építsen fel és uralja a világot.

Minden állatnak megvan a maga ökológiai fülkéje, egy olyan különleges tulajdonsága, amely lehetővé teszi számára, hogy egy adott élőhelyen túléljen. A gepárd, amely robbanásszerű sebességre lett teremtve, a nyílt szavannán a nappali üldöző ragadozó ökológiai fülkéjét tölti be. A mélytengeri angolna, amely szinte teljes sötétségben lógatja biolumineszcens csaliját, olyan szélsőséges ökológiai fülkét tölt be, hogy kevés más élőlény képes vele versenyezni.

Az emberek esetében a specialitásunk talán kevésbé kézzelfogható: az a képességünk, hogy bonyolult társadalmi kapcsolatokat kezeljünk. Sok főemlős jó ebben, de a Homo sapiens-t „gyakran a társadalmi kognitáció csúcspontjaként emlegetik” – olvasható az új tanulmányban.

A kutatók továbbá azzal érvelnek, hogy „egyre összetettebb és sokrétűbb társadalmi kognitációnk” döntő szerepet játszott fajunk biokulturális evolúciójában. Ez lehetővé tette számunkra, hogy komplex kapcsolatokat építsünk ki csoportjainkon belül, elősegítve az együttműködést és az eszmecserét. Lényeges, hogy társadalmilag elég okosak vagyunk ahhoz, hogy ezeket a kötelékeket kiterjesszük közvetlen rokonainkon túlra, összefonva törzseket, klánokat, kereskedelmi hálózatokat és civilizációkat.

Ahhoz, hogy ez megtörténjen, az új tanulmány szerint az érzelmi önismeret alapvető követelmény. Ez a képesség tette lehetővé a korai emberek számára, hogy hosszú távú elkötelezettséget vállaljanak egymás jóléte iránt, elviseljék a frusztrációt, közösen tervezzenek, áldozatokat hozzanak és megbízzanak másokban.

„Az emberi evolúció összefüggésében azt állítjuk, hogy az érzelmek szabályozására irányuló, fokozatosan kialakuló képesség jelentős fejlődési lépés volt, amely központi kiindulópontot jelent az érzelmi megismerés vizsgálatához a pleisztocén korszakból származó anyagi és viselkedési leletek alapján” – írják a tanulmány szerzői, számol be az IFLScience.

A kutatók szerint az érzelmi megértés és az empátia nyomai fellelhetők a régészeti leletekben. Számos esetben tárták fel régészek olyan fogyatékkal élő és idős emberek maradványait, akik egyedül biztosan nem tudtak volna túlélni.

Például egy Shanidar I néven ismert neandervölgyi ember évtizedekig élt, annak ellenére, hogy súlyos traumás sérüléseket szenvedett, amelyek következtében egyik karja elnyűlt, és valószínűleg részlegesen megvakult. Ahhoz, hogy felnőttkorig túlélje, a csoportjának tagjai biztosan megértőek voltak az állapotával szemben, és évekig folyamatosan gondoskodtak róla.

A több ezer éves temetkezési szokások hasonló képet festenek. A halottak szándékos, rituális elhelyezése – amely a neandervölgyi síroktól a dél-afrikai barlangrendszerek mélyén található, figyelemre méltó Homo naledi leletekig terjed – arra utal, hogy még ősi rokonaink is rendelkeztek olyan értelmezéssel, veszteségtudattal és személyiségtudattal, amely túlmutatott a puszta túlélésen.

A darwinizmus népszerű értelmezéseiben (és félreértelmezéseiben) az együttérzést és az érzékenységet néha olyan gyengeségként ábrázolják, amelyet ki kell szűrni egy könyörtelen, versengő világban, ahol csak a legerősebbek maradnak életben. Ez a tanulmány azonban ismét emlékeztet arra, hogy az emberiség egyik legnagyobb erőssége soha nem csupán az önzés vagy a könyörtelenség volt, hanem a mély érzelmek és az a rendkívüli képességünk, hogy ezeket az érzelmeket együttműködéssé alakítsuk.