Lehet, hogy a Nagy Piramis sokkal régebbi, mint gondoltuk?

Egy 2026 januárjában megjelent cikkben az olasz mérnök, Alberto Donini egy nem hagyományos kormeghatározási módszert mutat be, az úgynevezett relatív eróziós módszert (REM), amely szerinte megkérdőjelezheti a régóta elfogadott kronológiát, amely szerint a Khufu-piramis építése i. e. 2560 körülre tehető. Donini számításai szerint a piramis alapzatán látható eróziós mintázatok arra utalnak, hogy az építmény több tízezer évvel korábban, akár a késő paleolitikumban is épülhetett - írja az Arkeonews.

Ha ez az állítás beigazolódik, akkor az messzemenő következményekkel járna az ókori Egyiptom és a korai civilizáció történetére nézve. Ugyanakkor felveti a módszertan, a feltételezések és az eredmények régészeti tudományon belüli értelmezésének kérdését is.

Donini munkájának középpontjában a REM áll, egy olyan módszer, amelynek célja a kőszerkezetek korának becslése az azonos anyagból készült és azonos környezetnek kitett szomszédos kőfelületek relatív eróziójának összehasonlításával.

A logika egyszerű. Gízában a Nagy Piramis nagy részét egykor sima mészkő burkolóelemek borították. A történelmi források szerint ezeket a burkolóköveket szisztematikusan eltávolították és újrahasznosították Kairóban a nagy földrengések után – különösen az 1303-as erős földrengés után – és a mamlukok idején. Ez azt jelenti, hogy a piramis alapzatának egyes mészkőfelületei körülbelül 675 éve vannak kitéve a szél, a nedvesség, a sók és a gyalogos forgalom hatásának, míg a szomszédos felületek a műemlék eredeti építése óta vannak kitéve ezeknek a hatásoknak.

Donini szerint a két felület eróziójának különbségét mérve lehet kiszámítani, hogy a régebbi felületek mennyi ideig lehettek kitéve a hatásoknak.

A piramis alapjának kopásának mérése

A tanulmány a Nagy Piramis alapja körüli tizenkét mérési pontra összpontosít. Donini minden ponton megvizsgálta a gödrös eróziót – a kémiai és fizikai időjárás hatására kialakult kis üregeket – vagy az egyenletes felületi kopást, és becsülte a elvesztett anyag térfogatát vagy mélységét.

Egy reprezentatív példában egy burkolólap a piramis építése óta kitett oldalán mély gödrös eróziót mutat, míg a burkolókövek eltávolítása után csak akkor fedett oldalán sokkal sekélyebb erózió látható. E két eróziós térfogat arányának felhasználásával és egy lineáris eróziós modell alkalmazásával Donini csak erre a pontra több mint 5700 évnyi kitettségi időt számított ki.

Más pontoknál ennél jóval magasabb értékeket kapunk. Több mérés 20 000 és 40 000 év közötti kitettségnek megfelelő eróziót jelez, míg a tizenkét pont aritmetikai átlaga körülbelül 24 900 évvel a jelen előtt, azaz nagyjából i. e. 22 900-ra ad eredményt.

Valószínűség, nem pontosság

Donini hangsúlyozza, hogy a REM nem arra szolgál, hogy pontos építési dátumot adjon. Ehelyett egy nagyságrendet becsül. A bizonytalanság kezelése érdekében a tanulmány alapvető statisztikai elemzést alkalmaz, kiszámítja a szórás értéket és Gauss-féle valószínűségi görbét állít fel.

Ezen modell alapján a jelentés arra a következtetésre jut, hogy 68,2% a valószínűsége annak, hogy a Nagy Piramis valamikor i. e. 9000 és i. e. 36 000 között épült, a legnagyobb valószínűséggel i. e. 20 000 körül.

A szerző hangsúlyozza, hogy ezek a következtetések előzetesek, és további méréseket és együttműködést szorgalmaz.

A bizonytalanság okai

A tanulmány nyíltan elismeri azokat a számos tényezőket, amelyek idővel befolyásolhatják az erózió mértékét. Az ókori Egyiptom éghajlati viszonyai valószínűleg nedvesebbek voltak, mint ma, ami a távoli múltban felgyorsíthatta az eróziót. Ezzel szemben a modern szennyezés és a savas eső az elmúlt évszázadokban növelhette az erózió mértékét, ami torzíthatja az összehasonlításokat.

Az emberi tevékenység egy másik bonyolító tényező. A Nagy Piramis alapja ma naponta több ezer látogatót fogad, míg az ókorban a gyalogos forgalom sokkal kisebb volt. A kőfelületek időszakos eltemetése a homok alatt – hasonlóan ahhoz, ami a Szfinxnél történt – szintén hosszú ideig védhette a piramis egyes részeit az eróziótól.

Ezeknek a változóknak köszönhetően Donini szerint az egyes mérési pontok túlbecsülhetik vagy alábecsülhetik a korát, de a több pont átlagolásával csökkenthető a hiba.

Kihívás a bevett kronológiának

A REM-alapú dátumok éles ellentétben állnak a hagyományos egyiptológiai idővonallal, amely történelmi feljegyzésekre, feliratokra, szerszámnyomokra, a kapcsolódó szerves anyagok radiokarbonos kormeghatározására és tágabb régészeti kontextusra támaszkodik, hogy Khufu uralkodását határozottan az Ókori Birodalom negyedik dinasztiájába helyezze.

Donini szerint ez az eltérés azt jelentheti, hogy a piramis Khufu előtt épült, és uralkodása alatt csupán felújították vagy átalakították – ez a hipotézis már régóta jelen van a perifériás irodalomban, de a mainstream tudomány elutasítja.

Jelenleg a tanulmány még nem ment keresztül szakértői értékelésen egy jelentős régészeti folyóiratban, és következtetései továbbra sem részei az akadémiai konszenzusnak. A legtöbb régész óva int attól, hogy az eróziós ráták rendkívül változékonyak és nehéz lineárisan modellezni őket több tízezer évre visszamenőleg.

Folyamatos vita

Hogy a REM hasznos kiegészítő eszköznek bizonyul-e, vagy módszertani zsákutcának, az még a jövő zenéje. Az azonban biztos, hogy a tanulmány rávilágít arra, hogy még az ókori világ legikonikusabb műemlékei is alapvető kérdéseket vethetnek fel.

Jelenleg a Nagy Piramis továbbra is szilárdan az Ókori Birodalomhoz kötődik, de az ehhez hasonló tanulmányok biztosítják, hogy a származásáról szóló viták még messze nem zárultak le. Ahogy Donini maga is megjegyzi, további mérésekre és független ellenőrzésre lesz szükség, mielőtt ezeket a rendkívüli állításokat érdemben értékelni lehetne.