Embertelen eszközzel büntették a fecsegő nőket

A történelem során számos alkalommal tiporták sárba a nők méltóságát, nem egyszer állatokként bánva velük. Ez a szomorú valóságot jelentette a 16-17. századi angol és skót nőknek, akiknek egyetlen bűnük az volt, hogy férjuruk szerint sokat beszéltek. Utánajártunk a barbár büntetés eredetének.

Pletykazabla, boszorkányzabla, zsémbes kantár – számos tükörfordítása létezik az eredetileg Scold’s Bridle néven emlegetett brutális kínzóeszköznek. Ez a vasabroncsokból álló eszköz körülöleli a fejet, és a mintegy 5 cm hosszú nyúlvány pedig viselője nyelvét nyomja le. Fő funkciója az, hogy akadályozza viselője beszédét és pellengérre állítsa.

Ez a büntetésfajta pletykás, sokat beszélő asszonyok elleni retorzióként szolgált, a kora újkori angol és skót vidékeken.

Az első feljegyzés a kegyetlen eszközről 1567-ből származik Skóciából, de Angliában is előszeretettel alkalmazta a büntetés-végrehajtás. Az eszköz viselése nemcsak a beszédet, de az állkapocs teljes mozgását akadályozta, gyakran túlzott nyáltermeléssel, valamint az izmok fáradásával járt. Mivel a zablát olykor tüskékkel látták el, a nyelv és a szájizmok hosszú időre kényelmetlen pozícióba merevedtek - írja a life.hu.

Ezeket a kegyetlen kínzóeszközöket órákon keresztül voltak kénytelenek viselni a jobb sorsra érdemes nők, akik nem csak fizikai, de lelki sebeket is szereztek. Ugyanis ezeket az zablákat nyilvános helyen viselték, kitéve a büntetés alanyát a közösség ítéletének, valamint a támadásoknak. De valóban olyan súlyos bűn volt a pletyka, hogy ilyen mértékű büntetést tegyen szükségessé?

A patriarchátus büntetése és a fecsegőzablák alkonya

Hogyha megfigyeljük, milyen „bűnökért” tették a nőkre ezt a vashevedert, máris jobban megérthetjük a kegyetlen büntetésmód valós természetét. Ugyanis első ízben boszorkányperekben került használatba, amit a szemet szemért elv alapján találtak ki. Pletykálás és panaszkodás mellett a férjnek való ellentmondás, pappal való vita, veszekedés okán a is fejre kerülhetett a „fecsegőzabla”, sokszor koholt vádak alapján.

Elsősorban papi, illetve helyi bíróságok rótták ki ezt a büntetést, amely a helyi szokásjogon alapult, így illegálisnak minősült.

A büntetésmód megjelenése egybeesik I. Jakab trónra lépésével, aki szokatlanul szigorú büntetést vetett ki a női bűnözőkre. A vádlottak között legtöbbször kiszolgáltatott helyzetű, alacsony társadalmi rétegből származó nők voltak, akikkel a közösségek vezetői példát statuálhattak. Nem véletlen, hogy a legtöbb település kapujába kifüggesztették a zablákat, melyek jó elrettentő példának számítottak.

Amerika felfedezésével az újvilági puritán kolóniákban csak elvétve használták a büntetésnek ezt a formáját. Ugyan az 1600-as években volt a legelterjedtebb ez a kínzóeszköz, elszigetelt helyeken egészen az 1800-as évek közepéig alkalmazták. Utolsó ismert használata 1856-ban történt, utána szerencsére kikopott a köztudatból.

Női jogok az újkorban – Scold’s Bridle

A múzeumok vitrinje mögött figyelő vaseszközök szomorú mementói a zavaros kora újkori társadalmak berendezkedésének és hitvilágának. A „fecsegőzabla” valójában a megfélemlítés eszköze volt, amelyet jellemzően kitaszított, védtelen nőkön alkalmaztak, akiknek jogait rendszeresen sárba tiporták.