Történelem
Mi van, ha Midász király nem mese volt, hanem hús-vér valóság?
Nem aranyat találtak, hanem a dinasztiát, amely a mítosz mögött állt
Mi van, ha Midász király nem mese volt, hanem hús-vér valóság? Egy érintetlen, 2800 éves sír most olyan részleteket tár fel a fríg elit világából, amit eddig a legenda takart el előlünk. Egy domb, ami évezredekig hallgatott, most beszélni kezdett és nem akármit állít. Gordionban egy érintetlen sír bukkant elő, amely újraindíthatja a vitát: Midas csak tanmese volt… vagy a történelem egyik legjobban elrejtett királya?
Most úgy tűnik, hogy a válasz a történészek szerint is egyre inkább alátámasztható módon megérkezett. Nem aranyporral, nem is csillogó aranykoronával bizonyítottan, hanem egy monumentális sírdombbal, amely hosszú ideig hallgatott, majd egyszer csak megjelent a modern műszereknek.
Közép-Anatólia egyik legfontosabb ókori helyszínén, Gordionban, a fríg királyság egykori fővárosánál a régészek egy új tumulust tártak fel, a T-26-os jelzésű sírdombot. A helyszín önmagában is legenda, itt volt a híres gordiuszi csomó, amelyet a legenda szerint Nagy Sándor inkább erővel oldott fel, mint inkább kibogozta, egyszerűen karddal átvágta, és ment tovább világot hódítani.
A T-26-os tumulus kívülről nem tűnik világrengetőnek, „csak” 6,5 méter magas, és nagyjából 60 méter átmérőjű. A lényeg azonban mélyebben volt, egy fakamrára gyanakodtak és a gyanú a végén bejött.
A sír helyét ráadásul nem vakon ásva keresték, hanem mágneses geofizikai vizsgálattal (föld alatti anomáliák „leolvasásával”) mérték be. A technológia megmutatta, hol lehet a kamra… a többit pedig elvégezte a régészet vonzó velejárója, a kitartó, izzadságos munka.
Amikor végre előkerült a sírkamra, a tetőszerkezete ugyan beomlott, de a legfontosabb rész megmaradt, az elhelyezett tárgyak a helyükön voltak, és ami különösen ritka, nem volt nyoma sírrablásnak. Márpedig az ókori elit temetkezései helyei sokszor úgy jártak, mint a nyitva hagyott hűtő a kollégiumban, előbb-utóbb valaki megkóstolja.
Itt viszont a tárgyak ott feküdtek és úgy ahová 2800 éve elhelyezték azokat.
A leletek között a leglátványosabbak a nagyméretű bronz üstök (kazanok) voltak. Kisebb bronzedényeket, kancsókat, tálakat, ivóedényeket, egy komplett étkészletet is találtak, amelyet nem hétköznapi vacsorához gyártottak. Ezek a tárgyak a fríg elit temetési rítusához kapcsolódtak. Lakomát rendeztek, ital és étel is járt a búcsúhoz, a túlvilágra sem üres kézzel küldték az embert.
A régészek még egy apróságra is felfigyeltek, több bronzedény külső felületén textilnyomok maradtak. Mintha valaha vászonba vagy posztóba csavarva helyezték volna őket a sírba. Ez nemcsak megható részlet, hanem komoly üzenet is egyben. A frígek világát nem csak fegyver és arany jellemezte, hanem kézműipar, szövés, elit luxus, egy egész gazdaság létezését is bizonyítja.
A felfedezés igazi jelentősége nem is az üst megtalálásában volt, hanem az, ami (vagy aki) mellette volt.
A temetés során ugyanis elhamvasztották az elhunytat, nem pedig eltemették a testet!
Márpedig eddig úgy gondolták, hogy az uralkodók hamvasztása jóval később, több mint száz évvel később jelent meg, mint temetkezési szokás Gordionban.
Ez a sír tehát nemcsak „szép”, hanem átírhatja azt a történelmi időrendet is, amit eddig tudtunk. Vajon mikor és hogyan változtak meg a temetési rítusok, és milyen szokásokat vettek fel a fríg elit felső körei?
Ebből viszont az következik, hogy a fríg elit nemcsak gazdag volt, hanem kísérletező, gazdálkodó is. És ez már a nagyon is létező történelem világa, nem pedig egy mitikus mesekönyvé.
Itt jön a nagy kérdés, amit mindenki szeretne tudni, van-e köze a legendás Midászhoz az új sír feltárása?
A sír nagyjából Kr. e. 750 körülire datálható és a kutatók szerint a temetkezés kapcsolatba hozható a Midász-dinasztiával, vagy legalábbis annak szűk környezetével. A sírdomb ráadásul közel van a híres Midász-halomhoz (Tumulus MM), amelyet korábban egy olyan férfinak tulajdonítottak, akit sokan Midász apjaként azonosítanak.
Vagyis nem azt találták meg, hogy „itt nyugszik Midász, a király”, hanem inkább azt, amitől a régész szíve gyorsabban ver, magát a dinasztia világát. A rokonokat, a beavatottakat, az udvari elitet, tehát azokat, akik nélkül a király csak egy magányos figura lenne egy trónon.
És ettől hirtelen a történet sokkal izgalmasabbá vált, mert az eddig a mítoszként ismert érintés, ami mindent arannyá változtatott történet helyett végre látjuk a valódi gazdagság természetét. Nem varázslatot, hanem hatalmat, rítust, kereskedelmet, kapcsolatokat.
Midász legendája arról szól, hogy a kapzsiság megbünteti önmagát. A T-26 sír viszont egy másik tanulságot mesél nekünk, a frígek nem csak „gazdagok” voltak, hanem szervezettek, műveltek, és elképesztően tudatosak is.
A bronz üstök, a textilek nyomai, a hamvasztás, a sértetlenül megmaradt tárgyak mind azt üzenik, itt egy elit élt, amely nem a meséből lépett elő, hanem igazi, élő emberek csoportja volt.
És talán ez a legszebb az egészben, Midász aranyából ma már leginkább annak erkölcsi példázata maradt fent. De Midász, mint élő ember, élő király az udvar, a dinasztia, a hatalom hétköznapi valósága, most tényleg előkerült.
A legenda eddig eltakarta. A föld megőrizte. A régészek pedig végre kimondhatják, hogy nem mese volt, csak túl sokáig hittük annak.
