Sisiért csak a magyarok rajongtak annyira

Ha onnan közelítjük meg a királyné megítélését, hogy miként látta el királynéi feladatait, a róla szóló mítosz porba hullik. Ugyanis egy uralkodónő fő feladata a diplomaták fogadása, jótékonykodás, kórházak látogatása, országa reprezentálása – egy szóval a „haza anyja” szerepét kell felvennie. Csakhogy Sisi ebben nem jeleskedett, amikor csak tehette, kerülte feladatait.

Például az 1873-as bécsi világkiállításon csak akkor volt hajlandó megjelenni, amikor a perzsa sah kijelentette, addig nem távozik a császárvárosból, míg Erzsébettel nem találkozik.

Hivatalos megjelenéseket csak elvétve vállalt, személyisége, neveltetése okán kevésbé is volt alkalmas a királynéi szerepre. Menye, Stefánia, vagy a későbbi osztrák császárné, Zita például már jóval alkalmasabb jelölt volt.

A birodalom többi részén jóval árnyaltabb volt megítélése, mint hazákban, ugyanis több energiát fordított szépségére, mint királynéi feladataira. Nem csoda, hogy egyik udvarhölgye eképp nyilatkozott róla:

A legendákban fog tovább élni, nem a történelemben.

Ez a megjegyzés később prófécia lett, hisz ha összehasonlítjuk a Sisiről szóló legendákat, és azt, ami a történelemkönyvekben van, mintha ugyanannak az érmének a két oldalát látnánk. A gyönyörű, stílusos tündérkirálynő és a feladatait hanyagoló, önző uralkodóné képe feszül egymásnak.

A szigorú bécsi udvarba nehezen tudott beilleszkedni, sokat gyengélkedett, melyre egyetlen megoldást talált: állandóan úton volt. Sisi betegségének kúrája nem néhány wellnesshétvégét jelentett, hanem sokszor több hónapos, több éves távolmaradást a császárvárostól. A helyzetet remekül példázza, hogy amikor 25 éves házassági évfordulóját ünnepelte Sisi és Ferenc József, a főváros falain több helyütt „Bécs legritkábban látott vendége” felirat díszelgett.

Rengeteget költött ruhára, ékszerre, Korfu szigetén saját palotája volt, Ferenc József pedig még Bécsben is építtetett egy görög stílusú kúriát, a Hermész-villát, hogy felesége több időt töltsön otthon. Nem csoda, hogy még a palotahölgyek sem rajongtak feltétlen a császárnéért, ahogy Viktória királynőt sem nyűgözte le, aki szépnek, ám butának titulálta. Ilyen körülmények között ma sem lett volna a legkedveltebb uralkodóné, nemhogy a jóval konzervatívabb 19. században.

Ugyanakkor a világszép osztrák császáré rendkívül intelligens volt, politikai éleslátásával mindig fején ütötte a szöget, amikor pedig személyesen megjelent valahol, mindenkit elbűvölt. Csak épp nem használta ki ezt a képességét. Például az ő személyes megjelenésének volt köszönhető, hogy a Habsburg Birodalom megtartotta észak-olasz régióit, de az Osztrák-Magyar Monarchia létrejöttében is kulcsszerepe volt, írja a Life.