Az okker testfesték lehetett egyfajta őskori naptej, amely segítette a korai embereket túlélni a körülbelül 41 000 évvel ezelőtti ultraibolya (UV)-sugárzás hirtelen megnövekedését.
Ez egy lenyűgöző, új hipotézis, amelyet nemrégiben állított fel egy nemzetközi geológusokból és antropológusokból álló csapat, a Michigan Egyetem kutatóinak vezetésével.
Tanulmányukban rekonstruálják az utolsó jégkorszak végia globális űrkörnyezetet, és megállapítják, hogy amikor a Föld mágneses mezője több ezer évvel ezelőtt hirtelen megzavarodott, az mélyreható hatással volt bolygónk védő napvédő pajzsára.
A tudósok már tudtak a Föld történetének ezen különleges geomágneses zavaráról, amelyet Laschamp-eseménynek neveznek, amikor a pólusok hirtelen és rövid időre megbolondultak, részben megfordultak, majd visszatértek eredeti helyzetükbe.
Az új modell azonban minden eddiginél részletesebb, és azt mutatja, hogy az esemény során, több ezer év alatt a Föld geomágneses mezőjének ereje drasztikusan csökkent, és a mai értéknek csupán tíz százalékát érte el.
Ugyanakkor a mágneses mező vonalainak találkozási pontjai, a pólusok kiterjedtek, és több mint 75 fokkal elfordultak a Föld forgástengelyéhez képest.
A Déli-sark elmozdult az Antarktiszról, és Ausztrália és Új-Zéland felett „telepedett le”, míg az Északi-sark az Északi-sarkvidékről Nyugat-Eurázsiába, Észak-Afrikába és a Szahara északnyugati részébe „vándorolt”.
„Mindkét féltekén hatalmas területeket borítottak kiterjedt nyitott mezővonalak, amelyek globális méretű auroraesőzéseket váltottak ki” – írják a szerzők, számol be a ScienceAlert.
Itt jön jól a naptej.
Az aurorákat a Napból származó töltött részecskék okozzák, amelyek a Föld mágneses mezőjének vonalai mentén a sarkok felé haladnak, ahol kiürülnek, és kölcsönhatásba lépnek bolygónk légkörével.
Ha azonban a mágneses tér vonalai gyengülnek, az összes kozmikus sugárzás korábban és mélyebben jut be a légkörbe, amely katasztrofális következményekkel járhat az alatta lévő ózonrétegre. Ahogy ez a védőréteg gyengül, több káros UV-sugárzás jut be a légkörbe.
A Laschamp-gyengülés idején, ha a világ egyes részein több UV-sugárzás jutott be, akkor az ősi emberek, köztük a mi fajunk és a neandervölgyi emberek is, valószínűleg érintettek voltak.
A tudósok korábban felvetették, hogy fajunk alkalmazkodása a Laschamp-eseményhez lehetővé tette számunkra, hogy túléljük azt, amelyet más egyedek nem tudtak.
Az űrfizikus Agnit Mukhopadhyay vezette új tanulmány ezt az elképzelést támasztja alá.
„A tanulmányban összesítettük azokat a régiókat, ahol a mágneses mező nem volt összekapcsolva, így a kozmikus sugárzás, vagyis a Napból érkező, bármilyen energikus részecske behatolhatott a földbe” – magyarázza Mukhopadhyay.
Bár ez csak spekuláció, a szerzők rámutatnak, hogy sok olyan terület, amely valószínűleg fokozott ultraibolya-sugárzásnak volt kitéve, szorosan egybeesik a több mint 40 000 évvel ezelőtti emberi tevékenység változásaival, ideértve a ruhakészítéshez használt eszközök számának növekedését, a barlangfestészet elterjedését és az okker használatát, amely egyes tanulmányok szerint természetes őskori napvédő szer.
Ezek a viselkedésformák az emberiség kísérletét tükrözhetik az ultraibolya-sugárzásnak való kitettség minimalizálására. A mai napig például a namíbiai himba közösség okkert használ napvédőként, és az ausztrál őslakosok is hasonló szokásokkal rendelkeznek.
„Néhány kísérleti teszt kimutatta, hogy [az okker] napvédő tulajdonságokkal rendelkezik. Nagyon hatékony napvédő, és vannak olyan népcsoportok is, amelyek elsősorban erre a célra használják” – erősíti Raven Garvey, a Michigani Egyetem antropológusa.
„A fokozott termelés és az anatómiailag modern emberekkel való, elsődleges összefüggés (a Laschamp-korszakban) szintén arra utal, hogy az emberek esetében is ez történt.”
Az időzítés minden bizonnyal érdekes, de a fosszilis leletek nem teljesek, ezért óvatosan kell értelmezni őket. Valószínűleg számos tényező vezetett fajunk túléléséhez – és rokon fajaink kihalásához.
A neandervölgyi emberek eltűnése például nagyjából egybeesik a Laschamp-eseménnyel, amely egyeseket arra a következtetésre vezetett, hogy ez okozta korai rokonaink pusztulását.
Ma azonban már vannak régészeti bizonyítékok arra, hogy a neandervölgyiek ruházati eszközöket készítettek, okkert használtak, és barlangrajzokat készítettek. Lehet, hogy nem olyan kifinomult módon tették ezt, mint a mi fajunk, de lehet, hogy ők is alkalmazkodtak a korhoz. A tudósok történetileg hajlamosak voltak alábecsülni ősi rokonainkat és képességeiket.
