Az orosz–ukrán háború néhány év alatt alapjaiban változtatta meg a drónokról alkotott képünket. Az egyszerű felderítőgépektől és távirányított FPV-drónoktól eljutottunk az optikai szálon vezérelt eszközökig, az automatikus célkövetésig és a drónokra vadászó drónokig. A következő technológiai ugrás azonban ennél is nagyobb lehet: a mesterséges intelligencia és a részleges autonómia fejlődésével egyetlen ember már nem feltétlenül egyetlen gépet irányít majd, hanem egész dróncsoportokat felügyelhet.
Az ukrajnai háború egyik legfontosabb katonai tanulsága, hogy egy viszonylag olcsó pilóta nélküli eszköz is képes komoly fenyegetést jelenteni egy sokszorosan drágább katonai rendszerre. Felderítődrónok keresik a célpontokat, FPV-eszközök támadják a járműveket és állásokat, nagyobb hatótávolságú gépek pedig több száz kilométerre fekvő objektumokat is elérhetnek. A fejlődés közben elképesztő sebességű technológiai verseny indult: szinte minden új drónra rövid időn belül megszületik az ellenfegyver, majd az ellenfegyver kijátszására szolgáló következő megoldás.
Ennek egyik leglátványosabb példája az elektronikai hadviselés. A hagyományos FPV-drónok és kezelőik rádiókapcsolaton kommunikálnak, amelyet megfelelő zavaróberendezésekkel meg lehet szakítani. A válasz egészen különös lett: megjelentek az optikai szálon vezérelt drónok.
Ezek repülés közben rendkívül vékony kábelt engednek ki maguk mögött, ezen keresztül jut el a videókép az operátorhoz és az irányítás a géphez. Mivel nincs szükség hagyományos rádiós vezérlésre, a megszokott elektronikai zavarás jóval kevésbé hatékony ellenük. A technológia jelentőségét mutatja, hogy Ukrajna 2025-ben már több százezer optikai szálas drón beszerzésére kötött szerződést.
A módszernek természetesen hátrányai is vannak. A kábel korlátozza a használatot, elszakadhat vagy beleakadhat a tereptárgyakba, a front egyes területein pedig már kilométereken keresztül maradnak vissza vékony optikai szálak a növényzeten és a földön. Ami katonai szempontból válasz volt az elektronikai hadviselésre, az egyúttal a modern háború egyik egészen új környezeti problémáját is létrehozta.
Az optikai kábel azonban valószínűleg nem a fejlődés végállomása. A következő lépcsőfok az lehet, amikor a drónnak már nincs szüksége folyamatos emberi irányításra.
A mai drónhadviselés egyik legnagyobb gyengesége ugyanis maga a kommunikáció. Ha a kezelő elveszíti a kapcsolatot a géppel, a drón képességei jelentősen csökkenhetnek. A mesterséges intelligenciával támogatott rendszereknél viszont a fedélzeti számítógép egyre több feladatot képes átvenni: segítheti a navigációt, felismerhet bizonyos objektumokat, követheti a már kijelölt célt, vagy rövid ideig akkor is folytathatja feladatát, amikor megszakad a kapcsolat az operátorral.
Ez azonban egy másik problémát is megoldhat. Jelenleg egy nagy drónhaderőhöz rengeteg képzett kezelőre van szükség. Ha viszont a gépek repülésének jelentős részét szoftver irányítja, egy ember elméletileg egyszerre több drónt is felügyelhet.
Innen már csak egy lépés a drónraj.
A valódi rajtechnológia nem egyszerűen azt jelenti, hogy sok drónt egyszerre indítanak el. A fejlettebb elképzelések szerint a gépek képesek lehetnek információt megosztani egymással, összehangolni mozgásukat, felosztani bizonyos feladatokat, és alkalmazkodni ahhoz is, ha a raj egyik tagja kiesik. Az ember ebben a rendszerben egyre kevésbé pilóta, inkább a gépcsoport felügyelője.
Ez alapvetően megváltoztathatja a drónháború méreteit. Száz drónhoz nem feltétlenül kell száz operátor. Egyetlen kezelő vagy kisebb csoport akár jóval több gép működését is ellenőrizheti, miközben az algoritmusok végzik a repülés egy részét.
A drónforradalom közben már létrehozta saját különös ellenfelét is: a vadászdrónt.
Ennek hátterében részben egyszerű gazdasági logika áll. Ha egy támadó drón viszonylag olcsó, hosszú távon rendkívül költséges lehet minden egyes példány ellen drága légvédelmi rakétát indítani. Sokkal kedvezőbb megoldás lehet egy másik, szintén olcsó pilóta nélküli eszközzel elfogni.
Ukrajnában ezért már olyan elfogódrónokat is fejlesztenek és alkalmaznak, amelyeket más drónok üldözésére terveztek. Egyes rendszerek automatikus végfázisú rávezetést is alkalmaznak, hogy az emberi kezelőnek ne kelljen nagy sebességnél az utolsó pillanatig tökéletesen irányítania a gépet.
Így egy különös technológiai körforgás alakult ki. Megjelentek a támadó drónok, ellenük az elektronikai zavarás, arra válaszul az optikai szálas rendszerek, majd a drónokra vadászó elfogódrónok. A következő lépés az automatikus felismerés és rávezetés, amelyre várhatóan ismét új ellenintézkedések születnek.
És már körvonalazódik egy még futurisztikusabb megoldás is: a drónokat szállító drón. Egy nagyobb pilóta nélküli repülőeszköz kisebb gépeket vihet a műveleti terület közelébe, majd ott indíthatja őket útjukra. Ez jelentősen növelheti a kisebb drónok hatótávolságát, miközben a hordozó kommunikációs vagy felderítési csomópontként is működhet.
A technológia fejlődésével azonban egyre nehezebb kérdés kerül előtérbe: hol ér véget az automatizálás, és hol kezdődik az autonóm fegyver?
Nagy különbség van aközött, hogy egy algoritmus stabilizálja a repülést, megtervezi az útvonalat vagy követ egy ember által kijelölt objektumot, illetve aközött, hogy egy rendszer önállóan azonosít és választ ki támadási célpontot. A technológiai határ egyre gyorsabban tolódik, ezért az emberi ellenőrzés kérdése a következő évek egyik legfontosabb katonai és etikai vitája lehet.
A drónháború következő generációjának legnagyobb változása ezért valószínűleg nem az lesz, hogy a gépek nagyobbak, gyorsabbak vagy pusztítóbbak lesznek. A valódi forradalom az lehet, hogy egyre kevesebb közvetlen emberi segítségre lesz szükségük a működéshez.
Az ukrajnai csatatér már megmutatta, milyen gyorsan képes alkalmazkodni egymáshoz fegyver és ellenfegyver. A következő szakaszban azonban már nemcsak drónok küzdhetnek drónok ellen. Egyre nagyobb szerepet kaphatnak azok az algoritmusok, amelyek felismerik a veszélyt, megtervezik a mozgást, összehangolják a gépeket és másodpercek alatt reagálnak a változó helyzetre.
A következő drónháború legfontosabb fegyvere ezért talán már nem maga a drón lesz, hanem a szoftver, amely irányítja.
