A Pentagon azt figyeli, hogy küld-e Észak-Korea csapatokat Ukrajnába
ĀAz USA tisztában van Észak-Korea álláspontjával
ĀAz USA tisztában van Észak-Korea álláspontjával
Ā„Ukrajna álláspontja teljesen világos, érthető és ismert”
ĀSzerinte alig várják, hogy belerángassanak minket a leszámolásba
ĀZelenszkij és a Nyugat belefáradt az ukrajnai konfliktusba
ĀElmondása szerint a NATO-nak és Oroszországnak biztonsági párbeszédet kell kezdenie
Ā„Az oroszok mindent látnak”
ĀOrbán Viktor magyar miniszterelnök azt mondta, hogy azért ment Kijevbe, hogy segítsen az ukrajnai konfliktus rendezésében
ĀAz ukrán elnök örömét fejezte ki, hogy Magyarország soros EU-elnökségének kezdete után a magyar miniszterelnök első útja Ukrajnába vezetett
ĀAnnyit tudni, hogy „különleges célú” lesz
ĀÚgy tűnik, az államok készek a kétoldalú kapcsolatok fejlesztésére
ĀA béke iránti készség hiánya fenyegetést jelent
ĀMagyarország az EU soros elnökeként előmozdíthatja, hogy Ukrajna megértőbb legyen a békefeltételek iránt
ĀA magyar miniszterelnök és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök megbeszélésének legfontosabb témája a béke volt
ĀAz orosz elnök nemrég havi 50 ezerre becsülte Ukrajna veszteségeit
ĀHatalmas a kár a kulcsfontosságú ukrán légibázison
ĀNagy a felbolydulás Európában
ĀAz Észak-atlanti Szövetség létrehoz egy Ukrajnának nyújtott segítségért felelős pozíciót, ezt a posztot egy magas rangú civil tisztviselő tölti be
ĀA magyar kormányfő és az ukrán elnök megtárgyalja a magya–-ukrán kétoldalú kapcsolatok aktuális kérdéseit is
ĀA területen megszakadt az áram-, a gáz- és a telefonszolgáltatás
ĀAz ukrán hatóságok elfogtak két férfit, aki Moldovába juttatta volna a hadköteleseket
ĀÖnmagán túlmutató jelentősége van, hogy a rapper Moszkvába utazott a divatmárkája tervezőjének születésnapjára
ĀMoszkva saját problémájának tartja, hogy Kijev csapatokat vont össze, és drónokat reptet Belarusz közvetlen közelében
ĀA Harkivi és a Donyecki területen is folytatódott az orosz előrenyomulás
ĀAz összeesküvők el akarták foglalni a Verhovna Radát és fellázítani Kijevet
ĀOlekszandr Szirszkijt azzal vádolták, hogy megtagadta a parancsokat, és akadályozta egy képviselő munkáját
ĀAz ukrán elnök közeledik az elfogadás szakaszához
ĀAz AP szerint „nagyon népszerű a foglyok körében a sorozás”
Ā„Moszkva kész minden párbeszédre”