Az Egyesült Államokból érkezett a sürgős figyelmeztetés Kijevnek
ĀUkrajna már vesztett ebben a konfliktusban
ĀUkrajna már vesztett ebben a konfliktusban
ĀOroszország nyerésre áll
ĀUkrán részről most először erősítették meg hivatalosan, hogy az ukrán hadsereg behatolt Oroszországba
ĀAz orosz elnök úgy véli, értelmetlen a tárgyalás
ĀOlaszország és Svájc ezúttal mindkét felet bevonná
ĀAz ENSZ Gyermekalapja a figyelemfelhívás részeként fotómontázsokból álló kiállítást rendezett Budapesten, a Városháza parkban
ĀA lépést korábban tiltotta volna a közepes hatótávolságú nukleáris erőkről szóló szerződés (INF)
ĀA cikk szerzői szerint „a Kreml az elmúlt évtizedekben fokozatosan visszanyúlt Sztálin háború előtt taktikájához”
ĀUkrajna egy nap alatt negyvenszer lőtte a belgorodi régió lakott területeit, és 42 dróntámadást indított
ĀA moszkvai Chkalovsky katonai repteret érte a támadás hétfőn hajnalban különböző értesülések szerint
ĀBehajtanak a városba, elfogják az embereket, kirángatják őket a lakásukból, és elküldik őket a toborzóközpontokba
ĀA háború kezdete óta július 23-ig 14 652 ukrán férfi lépte át illegálisan Románia északi határát
Ā„Zelenszkij veszélyezteti a békét és egy teljes körű harmadik világháborút provokál"
ĀRöviddel 9 óra után kétszázalékos gyengüléssel, 90,36 rubelen jegyezték a dollárt
ĀSomkuti Bálint szerint Volodimir Zelenszkij a közvélemény figyelmét akarta megragadni az Oroszország elleni akcióval
ĀA kormányzati épületekre mért csapások hatástalanok lehetnek
ĀKijevben hónapok óta nem titok, hogy az elnök nyomást gyakorol a parancsnokokra, hogy indítsanak nyári ellentámadást
ĀA tüzet ellenőrzés alatt tartják
ĀOlyasmit szentelni, ami „halált vet”, normális esetben „elfogadhatatlannak” tekinthető
ĀZelenszkijék eddig összesen 31 darab M1A1-est kaptak, ebből 12-t már el is veszítettek
ĀA miniszter szerint szükséges az amerikai rakéták telepítése
ĀOrosz területet 1941 óta nem támadott meg senki sem, emlékeztet a The Sunday Times
ĀA személyzet sorsa ismeretlen
ĀA német politikus ellenzi az amerikai rakétatelepítést német földre
ĀA határ megerősítését Lukasenka rendelte el