Giorgia Meloni: Olaszország nem hagy fel Ukrajna támogatásával
ĀUkrajna támogatása az Oroszország által indított háborúban nemcsak erkölcsileg helyes, hanem nemzeti érdeket is szolgál
Zelenszkij megtámadná a Kremlt
ĀKiemelte, hogy Ukrajna saját drónokat és rakétákat fejlesztett ki
Az ukrán elnök az ország újjáépítéséről tárgyalt az olasz kormányfővel
ĀAz olaszországi Cernobbióban, az Ambrosetti fórumon egyeztettek
Kényelmetlen kérdést kapott a német kormány
ĀA Bundestag megkérdezte, hogy a hatóságok tudtak-e az Északi Áramlat robbantására irányuló tervekről
Így juthatnak előnyhöz az ukránok a vezetőjük szerint
ĀBudanov szerint az AFU-nak 1800 kilométeres hatótávolságú drónjai vannak
Megsemmisítő csapás várhat az ukránokra
ĀA Nyugat komoly fenyegetésre figyelmeztette Ukrajnát
Hadijelentés: Az éjjel indított 67 orosz drónból 58-at lelőtt az ukrán légvédelem
ĀUkrajna-szerte tizenegy régióban lépett működésbe a légelhárítás
Az amerikai külügyminiszter telefonon egyeztetett új ukrán kollégájával
ĀA két külügyminiszter a kétoldalú kapcsolatokról tárgyalt
Zelenszkij: A béketárgyalások miatt van szükség nagy hatótávolságú fegyverekre
ĀAz ukrán elnök szerint jobb pozíciókat érhetnek el, ha Oroszország belső területeit vehetik tűz alá
„Csernobil »bemelegítésnek« tűnne egy kurszki atomerőműre mért csapás esetén”
ĀAggasztó figyelmeztetést tett közzé a Roszatom, amelynek vezetője a NAÜ főigazgatójával egyeztetett
Macron és Scholz Kijev támogatásának töretlen folytatását ígéri
ĀSzámos más kérdést is megvitatott a két ország vezetője
Egy brit politikus szerint Putyin trollkodott, amikor Kamala Harrisről beszélt
ĀA nevetését is értékelte, megjegyezve, hogy ha az ilyen ragályos, az azt jelenti, hogy jól csinálja
Az oroszok szerint így lehetne azonnal vége a háborúnak
ĀZsuravlev: Az ukrajnai konfliktus befejezésének fő feltétele „még most is” ugyanaz
Zelenszkij üzenetet küldött az Egyesült Államoknak
ĀÚgy néz ki, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök nem bánná, ha már véget vetnének a háborúnak
Reuters: Több milliárd dolláros amerikai támogatást veszíthet el Ukrajna
ĀWashingtonnak lépnie kell
Már hatezer orosz katona halt meg a Kurszki régióban
ĀAz ukrán elnök szerint már több mint száz település van ukrán ellenőrzés alatt
