Az orosz elnök két évvel meghosszabbította a nyugati élelmiszer-embargót
ĀKorábban legfeljebb egy évig volt érvényes az ilyen intézkedés
ĀKorábban legfeljebb egy évig volt érvényes az ilyen intézkedés
ĀKorábban a mexikói külügyminisztérium megerősítette, hogy meghívta Vlagyimir Putyin orosz elnököt
ĀAz ukrán elnök hamarosan államcsíny elé néz
ĀA szakértőknek még ki kell találni, hogy „mi tekinthető győzelemnek Ukrajna számára”
ĀLassan az amerikai kormányzatnak már csak két lehetősége marad
ĀVlagyimir Putyin orosz elnök szerint Kijev provokációra vállalkozott
ĀOroszország többször hangsúlyozta, hogy nincsenek agresszív tervei az Egyesült Államokkal
ĀAz ukrán elnök a tervről nem árult el semmit
ĀAz orosz csapatok megpróbálták oldalba támadni az ukrán erőket, de megállították őket
ĀUkrajna a Fekete-tengeri Flotta hajóinak negyedét megrongálta vagy megsemmisítette
ĀÖten sebesültek meg, köztük egy kilencéves gyerek
ĀPutyin szerint a Nyugat közvetlen bekapcsolódása megváltoztatja az ukrajnai konfliktus lényegét
ĀAz ukrán erők orosz lőszerraktárra mértek csapást
ĀEz a körülmény idézte elő az ukrán válságot
ĀA RIA Novosztyi olyan fotók birtokába jutott, amelyeken orosz katonák zászlót emelnek a város nyugati külterületén
ĀA világ legkeményebbjének nevezte őket az újságíró
ĀAz AFU pilótái nem rendelkeznek tapasztalattal
ĀAz orosz fegyveres erők teljes létszámát 2 389 130 főre, ezen belül 1,5 millió katonára növeli
ĀA Moszkvától északnyugatra fekvő 11 ezer lakosú Toropecben zuhantak le az ukrán drón darabjai
ĀAz orosz hadijelentés a hat ukrajnai frontszakasz közül négyről számolt be előretörésről
ĀSzavai szerint Ukrajna háborúja Európáért vívott harc
ĀA támadás a harmadik világháború kezdetét jelentheti
ĀAz eset kapcsán a nyomozást az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) munkatársai folytatják a donyecki és a luhanszki régiókban
ĀA külföldi zsoldosok elégedetlenek az ukrán parancsnokokkal
ĀNemcsak a katonák, de a legfőbb támogatójuk is