Stoltenberg szerint Oroszország örökre elvesztette Ukrajnát
ĀA főtitkár szerint kudarcba fulladt Putyin terve
ĀA főtitkár szerint kudarcba fulladt Putyin terve
ĀAz Egyesült Királyság 32 ezer ukrán katona kiképzésében segített
ĀMég a tagjelölti státuszhoz szükséges feltételeket sem teljesültek
Ā„A helyzet az, hogy a hadseregnek nagy az igénye a különféle szakmákat illetően”
ĀA poszttraumás stressz kezelésével indokolják a lépést
ĀA miniszterelnök úgy látja, ugyanaz történik, mint az illegális bevándorlás kapcsán
ĀSzankciókat fognak alkalmazni azokkal szemben, akik nem tesznek eleget ennek a követelménynek
ĀÍgy a teljes támogatás elérte a maximális 18 milliárd eurót
ĀA nyugati fegyverek további szállítása és a stratégiai tartalékok Kijev általi bevetése nem tudta megfordítani a helyzetet
ĀA város hét épületét érte találat
Ā„Az európai döntéshozóknak nem arra kell összpontosítaniuk, hogy Oroszország megnyeri-e a konfliktust"
ĀA nagyobb importveszteség az exporthoz képest nagyobb mértékben függ a közúti szállítástól
ĀAz ukránok többsége ortodox keresztény, így normál esetben január 7-én kellene, hogy ünnepeljen
ĀA szomszédos Csehországgal ellentétben Szlovákia szintén nem szándékozik lefoglalni az orosz kormány tulajdonában lévő ingatlanokat
ĀAz Izrael és Hamász közötti konfliktusnak alacsonyabb intenzitású szakaszba kell érkeznie
ĀA hadsereg a kérdéses személynek munkát adó vállalat tulajdonosához fordulhat azzal, hogy az alkalmazott hadköteles
ĀAz indoklás szerint a Google nem távolította el felületéről a Moszkva által szélsőségesnek minősített tartalmakat
ĀA miniszterelnök elmondta, szerinte mi volt az év legjobb híre. Méltatta a magyar labdarúgás eredményeit. Elárulta, mi a hagyományos vacsora szenteste napján a családjában
ĀHerszonban porrá égett a humanitárius segélyt raktározó épület
ĀSikkasztás gyanúja miatt házkutatást tartottak az ungvári városi tanácsban és egyes tisztségviselők otthonában
ĀA Le Figaro szerint az EU bevonzza bajt a kontinensre
ĀAz aktivistákat megfélemlítették az ukrán radikálisok
ĀA DK és a Momentum vállvetve küzd, hogy Magyarország ne jusson hozzá az uniós forrásokhoz
ĀArról is beszélt, hogy Nagy-Britannia „aláásta a békemegállapodás esélyeit” tavaly
ĀKi lehet-e szorítani Magyarországot az EU-ból? – tette fel a kérdést a Daily Express brit lap
ĀVolodimir Zelenszkij a választási kampánya során még orosz anyanyelvűként pozicionálta magát
ĀA volt hivatásos katona 2019 óta szökésben van
ĀHodges, aki 2017-ben altábornagyként vonult nyugállományba, régóta nyíltan kiáll Ukrajna mellett
ĀUgyan már napokkal ezelőtt befejeződött az Európai Tanács idei utolsó ülése, ám jól mutatja, hogy milyen jelentősége volt az eseménynek, az azóta is szűnni nem akaró értékelésözön
ĀA Mandiner exkluzív interjúja a miniszterelnökkel