Donyecki település elfoglalásáról tett bejelentést az orosz védelmi minisztérium
ĀA hadijelentés szerint az orosz erők visszavertek 18 ukrán rohamot és ellenrohamot, közülük 12-t Avgyijivkánál
ĀA hadijelentés szerint az orosz erők visszavertek 18 ukrán rohamot és ellenrohamot, közülük 12-t Avgyijivkánál
Ā„Már vártuk ezt a verziót, amely szerint az orosz vezetők az ukrán nyomot követik”
ĀA hadiadó a jövedelemtípusok másfél százalékát teszi ki
ĀAz uniós döntéshozatalt úgy alakítanák át, hogy az egyhangúságot eltörölnék több területen, így a külpolitikai döntések esetében is
ĀOroszország pénteken nagyszabású drón- és rakétatámadást indított ukrán városok ellen
ĀAtomcsapással fenyegette meg Párizst az orosz parlament alsóházának alelnöke
ĀUkrajna tagadja, hogy köze lenne a 40 halálos áldozattal járó merénylethez – Eközben az Iszlám Állam közölte, hogy egysége követte el a támadást
ĀA Kreml szóvivője beismerte, hogy az ország háborúban áll, ami bizonyítja, hogy Oroszország elárulta saját állampolgárait” – üzente Von der Leyen
ĀA napirendi pontok között volt Ukrajna katonai támogatása, védelmi kérdések, valamint a mezőgazdaság és az Európai Unió bővítése is
ĀAz orosz hadsereg a beszámoló szerint három települést és egy vasútállomást foglalt el a héten, miközben visszavert hetven ukrán ellenrohamot
ĀNémetország szerint Oroszország öt-nyolc éven belül képes lesz háborút indítani NATO-tagországok ellen
ĀA munkácsi különítmény határőrei ismertették a feltételeket
ĀA tárgyat a kijelölt helyre szállították és irányított robbantással megsemmisítették
ĀA vámok megemelését javasolja az orosz és fehérorosz gabonatermékekre
ĀVolodimir Zelenszkij: Az áram- és vízellátó hálózatot támadják az orosz erők
ĀUkrajna soha nem lesz képes ellátni magát lövedékekkel
ĀMégsincs annyi katonára szükség Ukrajnában?
ĀAz ukrán elnök szerint szégyen, hogy ilyen lőszerproblémákkal kell küzdeniük az EU miatt
ĀA francia elnök különösen aggódik Olaf Scholz német kancellár miatt
ĀMég mindig nem ülhetnek be az F–16-osokba
ĀÁramkimaradásokat okoztak az orosz rakéták, amelyek Ukrajna középső részében is lecsaptak
ĀAz EU-csúcsról jelentkezett be a miniszterelnök
ĀValódi csapatátcsoportosításra, sokkal nagyobb mozgósításra van szükség a francia elnök szerint
ĀA Daily Mail úgy látja, fokozni kellene Kijev támogatását
Ā„Felgyorsítjuk katonai támogatásunkat, lőszert, rakétákat és légvédelmi rendszereket szállítunk Ukrajnának”
ĀCharles Michel: Bosznia-Hercegovina helye az európaiak családjában van