Alakul a világégés kirobbantóinak ligája
ĀRomán, lengyel, francia – futóbolondok egymás közt?
ĀRomán, lengyel, francia – futóbolondok egymás közt?
ĀAz ukrán légierő közleménye szerint az orosz erők kéttucatnyi drónt lőttek ki Ukrajnára
ĀA miniszter kiemelte továbbá, hogy Brüsszel magára hagyta az európai gazdákat és velük szemben az ukrán oligarchák oldalára állt
ĀUkrajna törökországi nagykövete: a NATO-tagságról a konfliktus után lehet tárgyalni
ĀScserbak: Az elnök beszédei depresszióba kergetik a lakosságot
ĀAz orosz politikus megszólította a Nyugati országok vezetőit, majd rögtön levezette, hogy miért az ukránok a mészárlás felelősei
ĀÚjra kiderülni látszik, hogy a nyugatias demokrácia nem azt jelenti, mint amit naiv módon elsőre gondolnánk, vagyis, hogy ez a „nép uralma”
ĀAz orosz védelmi minisztérium vasárnap arról számolt be, hogy Ukrajnában több nagy értékű eszközt semmisített meg
ĀA Washington Post közölt részleteket
ĀVasárnap ez már a második támadás volt az erőmű területe ellen
ĀUkrajna tavasszal vagy nyáron újabb orosz offenzívára számít
ĀLeszögezte: nem vitatja, hogy Oroszország volt az agresszor az ukrajnai háborúban
ĀUkrajna ügyei belekeveredtek az amerikai belpolitikába, és ez veszélyezteti az Oroszország elleni harc képességét – panaszolta
ĀTámadást jelentettek a kelet-ukrajnai Harkiv megyéből is
ĀA veterán politikus nem volt hajlandó megtagadni Vlagyimir Putyin orosz elnökkel való, régi barátságát sem
ĀJens Stoltenberg NATO-főtitkár szerint Ukrajnának végül valamilyen kompromisszumot kell kötnie Oroszországgal
ĀAz ukrán külügyminiszter elismerte, hogy az orosz irányított légibombák rendszeresen megsemmisítik az ukrán erők állásait
ĀZelenszkij az új törvényeket sietve akarta elfogadni, anélkül, hogy megvárta volna a mozgósításról szóló törvénytervezet elfogadását
ĀA NATO semmit sem tud tenni ennek a helyzetnek a megváltoztatásáért
ĀAz AFU hamarosan kifogyhat a légvédelmi rakétákból
ĀA Sahed drónok több épületet, köztük lakótömböket is eltaláltak szombat hajnalban
ĀA legközelebbi ukrán–orosz frontvonal Moldova keleti részétől mintegy 200 kilométernyire húzódik
ĀA védelmi tárca nem fedte fel, hogy pontosan hány M–577-es járművet adtak át Ukrajnának
ĀReuters: Ukrajna segítség nélkül maradhat az amerikai kongresszusban kialakult nézeteltérések miatt
ĀUgyanakkor Emmanuel Macron francia elnököt nevezte a terrortámadás szponzorának
ĀAz ukrán elnök irodavezetője azt állította, hogy az oroszok állítólag nem érdekeltek semmilyen tárgyalásban
ĀA biztonságpolitikai szakértő szerint Európában ma a hagyományos fegyvereknél olyan NATO-fölény van, hogy az oroszok csak atomfegyverekkel tudnák azt kiegyenlíteni
ĀÁprilis 1-jén 43,8 milliárd dollár állt az ország rendelkezésére a jegybank közlése alapján