BBC: Az ukránok nem tudtak megfelelő védvonalakat kiépíteni Harkovnál
ĀUkrajna a jelek szerint „rosszul készült fel” a betörésre
ĀUkrajna a jelek szerint „rosszul készült fel” a betörésre
ĀSzámukra az ukrajnai áruk ellenőrizetlen beáramlásának megakadályozása kulcsfontosságú
Ā31 támadást hajtottak végre az orosz erők ukrán települések ellen
ĀTöbb mint 1450 ukrán katona esett el vagy sebesült meg
ĀDmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője barbárnak minősítette a Belgorod elleni támadást
ĀVédelmet biztosítanak az uniós mezőgazdasági termelőknek
ĀA megjegyzését később eltávolították az eredeti cikkből
ĀEgyes uniós vezetők már a sorkötelezettség visszavezetéséről beszélnek
ĀJelenleg Vovcsanszk város körül folynak a harcok
ĀÚgy véli, ami történik, az gyakorlatilag egy mészárszéknek a működtetése
Ā„Felkészültünk rá, hogy a Nyugat a harctéren akarja megoldani az ukrán válságot”
ĀÖsszesen több mint 40 repülőgépet ígért Kijevnek több nyugati ország
ĀA washingtoni hadtudományi intézet szakemberei „korlátozott műveleti célokról” beszéltek
ĀAz ukrán menekültek 2023-ban 0,7-1,1 százalékkal járultak hozzá a lengyel GDP-hez
ĀOroszország a tervek szerint idén „ellenversenyt" rendez Intervízió címmel
ĀA Majdan-puccs egyik fő támogatója nyilatkozott a Politicónak
ĀZelenszkij főtisztje szerint hetven százalék a valószínűsége, hogy Oroszország átveszi az irányítást az egész Donbasz fölött
ĀMenczer Tamás úgy véli, a nyomás óriási és folyamatosan nő
ĀMagyar–ukrán ifjúsági konferencia zajlott Budapesten
ĀPetr Pavel valószínűtlennek tartja, hogy Kijev belátható jövőn belül visszaszerezheti elvesztett területeit
ĀA belgorodi és a kurszki régiót rendszeres támadások érik
ĀHorváth József biztonságpolitikai tanácsadó szerint a német politikus teljesen kétségbe van esve
ĀEgyre fokozódik a feszültség Nagy-Britannia és Oroszország között
ĀOroszország öt falut foglalt el Harkiv régióban
ĀA semlegesség nem jelent közömbösséget, üzeni a berni külügy
ĀZelenszkij szerint Ukrajna látja és érti az Orosz Föderáció erőinek nagyságát és annak szándékát
ĀAz Európai Unió júliusig biztonsági kötelezettségvállalásokat tenne Ukrajnának