Zelenszkij elutasította Macron javaslatát
ĀAz elnök azt mondta, ez előnyt jelentene Moszkvának
ĀAz elnök azt mondta, ez előnyt jelentene Moszkvának
ĀVjacseszlav Vologyin szerint „a kettős mérce politikája az európai struktúrák szerves részévé vált”
ĀHangsúlyozta: Ukrajnának 120–130 modern repülőgépre van szüksége
ĀÖsszesen több mint 200 négyzetkilométert vontak ellenőrzésük alá a térségben
ĀAz ukrán csapatok a térségben az éjjel áttörési kísérleteket vertek vissza
ĀEgyre több jel utal arra, hogy a háború eszkalálódhat
ĀA menekültek tizenkét százaléka már kérelmezte az állampolgárságot a befogadóországokban
ĀAz üzletember megjegyezte, nem biztos, hogy túléljük a harmadik világháborút
ĀAz orosz külügy nehezményezi, hogy egyes nyugati államok engedélyezték Kijevnek az oroszországi célpontok támadását
ĀAz oroszok több területet foglaltak el az utóbbi hetekben, mint az ukránok a tavalyi ellentámadás során
ĀMedvegyev ismét atommal fenyegetődzik, Ukrajnáról pedig csak múlt időben beszél
ĀSikorski szerint a kérdésnek etikai vetületei vannak
ĀAz ukrán külügyminisztérium újra nyújt konzuli szolgáltatást a külföldön lévő ukrán hadköteleseknek
Ā141 katonai összecsapásra került sor az elmúlt 24 órában
ĀAz orosz hadsereg elfoglalta a Harkivi régió nagy részét
ĀOroszországot kizárták június közepén Svájcban rendezett nemzetközi konferenciáról, ahol Zelenszkij úgynevezett „békeformuláját” vitatják meg
ĀÖsszeomlik az ukrajnai „békekonferencia"
ĀUkrajna partnerei nyolc hónapig gondolkoztak az új fegyverek átadásáról
ĀEU: Oroszország nemzetközi kampányt folytat a média manipulálására
ĀA miniszter szerint súlyos hiba volt kizárni Oroszországot
ĀAz ország eddig uniós forrásokól fedezte az ukrajnai menekültek támogatását
ĀMájusban az orosz csapatok offenzívát indítottak a Harkivi területen
ĀÚgy véli, az oroszok Európa Tanácsból való kizárásával elveszett a lehetőség a béketeremtésre
ĀNagyon „szenvednek a bizonytalanságtól”
ĀVan, aki szerint Kijev nyerhet, ha eleget kér
ĀAz orosz elnök állami látogatáson tartózkodik Kínában