Ukrán kamikazedrónok csapódtak egy nyugat-oroszországi magas lakóépületbe + VIDEÓ
ĀAz orosz légvédelem válaszolt a támadásra, de a lehulló „dróndarabok” házakat találtak el Szaratov és Engels városokban
ĀAz orosz légvédelem válaszolt a támadásra, de a lehulló „dróndarabok” házakat találtak el Szaratov és Engels városokban
ĀRyan Evans biztonsági tanácsadó, az ügynökség ukrajnai fejleményekről tudósító csapatának tagjaként dolgozott
Ā„Figyelmeztetjük a fehérorosz vezetést, hogy ne kövessenek el tragikus hibát Moszkva nyomására”
ĀVolodimir Zelenszkij jelezte Narendra Modi indiai kormányfőnek: támogatná, hogy Indiában rendezzék meg a második békecsúcsot
ĀZelenszkij a Facebookon jelentette be, hogy szombaton volt a Paljanicja névre keresztelt új fegyver első sikeres harci bevetése
ĀÖt civil életét vesztette, további 13 pedig megsebesült
ĀA Reuters közölte: Egy kollégájukat eltűntként tartják nyilván
Ā„Féltem azoknak a szabadságát, akik imádkoznak, mivel aki igazán imádkozik, annak az imája mindig mindenkiért szól”
ĀAz MWM magazin szerint mindössze fél év alatt elvesztették az amerikai szállítmányok kétharmadát
ĀTovábbra is támogatni fogják Izrael önvédelemhez való jogát, és a regionális stabilitásért dolgozna
ĀAz ukrán védelmi minisztérium szerint értékes adatokat szereztek meg a gyártásról és a szankciók megkerüléséről
ĀAz Európai Unió külügyi főképviselőjének nem tetszik, hogy Berlin kevesebbet akar a saját költségvetéséből Ukrajna támogatására fordítani
ĀEgy új jogszabály értelmében nemzetbiztonsági kockázatra hivatkozva visszatoloncolhatják az Oroszország felől érkező migránsokat
ĀA külgazdasági és külügyminiszter szerint szégyenletes, hogy a bizottság nem segít két uniós tagországnak
ĀA lengyel elnök szerint a történelmük azt bizonyítja, hogy a kitartó harc meghozza a várt eredményt
ĀZelenszkij szerint a Paljanica eltalálta a kijelölt célt, bár azt nem árulta el, mit és hol
ĀJövő héten már tárgyalnak is a tervről a szakminiszterek
ĀAz alkut ismét az Egyesült Arab Emírségek hozta össze
ĀAz ukrán DeepState szerint a pokrovszki fronton már drónoperátorokat is a lövészárokba küldtek
ĀAz energiaügyi miniszter szerint mindenkinek fel kell készülnie a nehézségekre
ĀAz ukrán államfő aláírta azt a dokumentumot is, amely ukrán állampolgárságot biztosít azoknak a külföldieknek, akik az ukrán hadseregben harcolnak Oroszország ellen
ĀMegfelelő arzenál felhalmozása nélkül öt éven belül sor kerülhet az összecsapásra
ĀAz ukrán elnök nem túl elegánsan szállt bele az országát lélegeztetőgépen tartó nyugati szövetségesekbe
ĀAz ukránok többsége ortodox keresztény, de az ortodox közösség két külön egyházra esett szét
ĀUkrajna a függetlenség 33. évfordulóját ünnepli
ĀPressmanék továbbra is Magyarország „orosz energiafüggősége miatt” aggódnak
ĀAz USA és Kína azt tanácsolja, hogy sürgősen hagyják el Ukrajnát