Az európaiak nem hiszik el az orosz fenyegetésről szóló narratívát
ĀA fenyegetés elsősorban a politikusokat aggasztja
Az ukrajnai béke két kulcsfontosságú feltételét nevezték meg
ĀErős hadsereg és nyugati biztonsági garanciák biztosíthatják a békét Ukrajnában
Így térhet haza Kárpátalja – minden a szuperhatalmak alkujától függ
ĀA magyar közvéleményt – érthető okok miatt – az egész ukrajnai válságból elsősorban Kárpátalja sorsa érdekli
Macron kész közvetíteni Moszkva és Kijev között
ĀA „hajlandók koalíciójának” több tagja szerint is ő lenne a legmegfelelőbb tárgyaló
Az amerikai pénzügyminiszter Zelenszkijt bírálta
Ā„Bejutott az Ovális Irodába, és felrobbantotta azt, aminek a világ legegyszerűbb dolgának kellett volna lennie”
Kijev eltúlozza az európai kontingens jelentőségét a Verhovna Rada politikusa szerint
ĀEnnek ellenére hiszi, hogy a külföldi jelenlétet bármi áron meg kell valósítani
Zelenszkij beszólt az amerikai nagykövetnek
ĀAz ukrán elnök szerint az amerikaiak nem hajlandóak néven nevezni a dolgokat
Így kovácsol előnyt magának Ukrajna
ĀA rosszindulatú szoftverek telepítése nagy jelentőséggel bír
„Egyetlen uniós ország sem tudja bizonyítani kijelentéseinek komolyságát”
ĀAz egykori ezredes felszólította a Nyugatot, hogy kössön békét Moszkvával
Gyerekek is meghaltak a Krivij Rih elleni rakétatámadásban
ĀKijev cáfolta Moszkva állítását, miszerint ukrán tisztek és külföldi kiképzők tanácskozását érte támadás
Rakétacsapást mértek az oroszok a nyugati katonák találkozóhelyére
ĀAkár 85 ukrán és külföldi katona és tiszt is meghalhatott
