Pécs a turistáktól várja a fellendülést
ĀLipics Zsolt marad a Pécsi Nemzeti Színház igazgatója
Nemcsák Károly marad a József Attila Színház igazgatója
ĀA következő öt évben is ő vezetheti színházat és a társulatot
A magyar előadóművészet hatmilliárd forintos támogatást kap
ĀItthon és a határokon túl is lehet pályázni
Színházi ügyvezetőkről, a közvilágítási cég BKM-be történő beolvadásáról is döntött a Fővárosi Közgyűlés
ĀSzentkirályi Alexandra azt kérte a főpolgármestertől, térjen vissza a valóban fontos ügyekhez
Júliusban kezdődik a Zenthe Nyár Salgótarjánban
ĀA programsorozatot az Edda A kör című musicalja nyitja meg
Szabó Magda megrázó világa
ĀAz Újszínház a szerző egyik nem agyonjátszott darabjával, alföldi megszólalással hoz új színt a nézőknek
Ülésezik az Országgyűlés
ĀZsigó Róbert: A kormány 2010 óta kiemelt ágazatként kezeli a kultúrát
Tizennégy produkció látható az idei eSzínház Fesztiválon
ĀA fesztiválra magyarországi és határon túli magyar színházak, valamint független társulatok pályázhattak előadásaikkal
Kezdődik a Deszka Fesztivál
ĀTíz napon át nyolc helyszínen 31 előadást láthatnak az érdeklődők
Erdélyben is bemutatják a magyar színjátszás hőskorát idéző kiállítást
ĀA sepsiszentgyörgyi tárlatot április 7-ig lehet megtekinteni
Öt év kihagyás után tér vissza a Budapesti Színházak Éjszakája
ĀReggeli jógaórával, belvárosi fut ással és erotikus táncórával jön idén a Budapesti Színházak Éjszakája!
Negyvenedik évadát zárta a Katona József Színház
ĀIdén a három játszóhelyén 105 százalékos látogatottság mellett összesen 540 előadást láthatott mintegy 97 ezer néző
KultUp – színházi eseménysorozat középiskolásoknak
ĀA Déryné Program megcélozta a 14–18 éveseket
Felépült Benedek Miklós, visszatér a színpadra
ĀBetegség miatt kórházba került, és december óta minden fellépését lemondta a színművész
A magyar színjátszás múltja
ĀMegalakulásának 70. évfordulóján az indulás éveire emlékezik az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet
Színház a középkorban és a Dóm téren
ĀIzgalmas produkciók különleges játszóhelyeken a szabad ég alatt
Az itt és most varázsa
ĀŐsbemutatóban részt venni mindig kitüntetés, de felelősséget is jelent - hangsúlyozta Gubik Petra, Junior Prima-díjas színművész a Faktum Premierben
Balázsovits Lajost választották a nemzet színészének
ĀHaumann Péter halála után döntöttek az új tagról
Helyreállt a vidéki színjátszás rendje
ĀSzínházigazgatók összegezték az elmúlt évek szakmai tapasztalatait
Júniusban jön a Thália Fesztivál
ĀShakespeare-től Yasmina Rezáig: összevont formában tér vissza idén a vidéki és határon túli teátrumok szemléje
„A kultúra alkalmas arra, hogy az élet újraindításának motorja legyen”
ĀAz április 20-án kezdődő Madách Nemzetközi Színházi Találkozón 12 ország 16 előadása lesz látható
Nemzeti kulturális trauma
ĀA határon túli és az anyaországi színházak összetartozását jelképező emlékművet avattak a Nemzeti Színház előtt
