Medvelesre várják a látogatókat a Szegedi Vadasparkba
ĀA világ számos kultúrájára volt jellemző, hogy az állatok viselkedéséből próbáltak az időjárás alakulására következtetni
ĀA világ számos kultúrájára volt jellemző, hogy az állatok viselkedéséből próbáltak az időjárás alakulására következtetni
ĀA különleges eseményekkel éjszakai hangulatban ismerhetik meg az állatokat a látogatók
ĀBár a felhők mögül néha előbukkanó nap fogadta a macikat, mégsem mentek vissza a medveházba
ĀA biztonság kedvéért a gondozók a kicsit és anyját egy sekély vizes részre különítették el
ĀA múlt század második felében mentették meg a fajt a kipusztulástól
ĀAz Ibériai félszigettől egészen a Kaukázusig előfordulnak a természetben
ĀAz orvvadászat mellett a civilizáció terjedése, a zsákmányállatok fogyatkozása veszélyezteti
ĀA nőstény teve egy utódnak ad életet 13 havi vemhesség után
ĀMár meghaladja a 12 kilót, de megfogni még nem lehet a borjút
ĀNeve ellenére nem számít kis méretű emlősnek
ĀA fiatal hím, Arun a Fővárosi Állatkertben született 2017-ben
ĀA hüllő csak a támogatott fajmegmentési programnak köszönheti megmenekülését a végleges kihalástól
ĀAmint felerősödik és röpképessé válik, a madarat visszaengedik a szabadba
ĀA legnépszerűbb nyári program az esti állatkerti túra
ĀTáplálékuk jelentős részét ízeltlábúak, köztük mérges skorpiók is, valamint kisebb gerincesek teszik ki, de a gyümölcsöt sem vetik meg
ĀA faj a legelterjedtebb erszényes az európai állatkertekben, mivel jól tűri a hűvösebb hónapokat is, emellett kevésbé harcias, mint óriás rokonai
ĀA látogatók valamennyiüket megtekinthetik a kifutójukban, hiszen anyjuk gondosan neveli őket, nem volt szükség gondozói beavatkozásra
ĀAnagybani piacokról származó termékek takarmányozásra tökéletesen használhatók
ĀA tevék a Szegedi Vadaspark látogatóinak kedvencei közé tartoznak, többször születtek már csikók az állatkertben
ĀHa a macikon múlik, hamarosan tavaszodni kezd
ĀA Szegedi Vadaspark vendégei Mici és Ursula viselkedéséből következtethetnek arra, hogy az eddigi enyhe tél után már a tavasz következik, vagy még számítani kell kemény mínuszokra
ĀA 14 esztendős Shah-Rukh rendellenesen nőtt agyarainak egy részét kellett eltávolítan
ĀA kubai amazonpapagáj kifejezetten állatkerti ritkaságnak számít
ĀCsaknem tizenhétezer kecskerákot találtak a pénzügyőrök egy román kamionban
ĀA két nőstény csikó már a harmadik jövevény az állatkert tevecsapatában, idén valamennyi kanca utódnak adott életet