Pár helyen újrázni kell a boszniai szerbeknél
ĀA boszniai Szerb Köztársaságban november 23-án tartottak rendkívüli elnökválasztást
ĀA boszniai Szerb Köztársaságban november 23-án tartottak rendkívüli elnökválasztást
ĀTöbb száz szabálytalan csúszda és kötélpálya került elő a fogyasztóvédelem vizsgálatai során
ĀA rendőri intézkedésre szabálytalanság miatt került sor, de a sofőr rátett még egy lapáttal
ĀSzinte minden szankciót a szurkolók viselkedése miatt kaptunk
ĀA nőgyógyász szerint a PMS komoly diagnózis, amelyet kezelni kell
ĀAz informatikai rendszer védelmi szintje több szempontból is elmaradt a jogszabály által elvárttól
ĀA rendőrök azonnal lekapcsolták
ĀA szabálytalan sofőr az ütközés után elhajtott
ĀA megjelent híreket cáfolták
ĀEzúttal az Európa-ligában vettek el egy teljesen szabályos gólt Szoboszlai Dominikéktól
Ā23 sofőrt pedig különféle szabálytalanság miatt zártak ki a forgalomból
ĀAz ellenőrzések mérlege szerint a kereskedők háromnegyede mulasztott
ĀAz MBSZ szerint Losonczi Dávid esetében a bíróknak le kellett volna ütniük a tust török ellenfele kárára
ĀA múlt keddi, bukaresti találkozót bő negyedóra elteltével megállította a játékvezető
ĀVízumkiadási szabálytalanságok történhettek
ĀA felügyelet korábbi és jelenlegi vezető tisztviselőinek több gyermeke apjuk befolyása révén jutott álláshoz
ĀDöbbenetes mutatványt tett közzé a közösségi csatornáin a Magyar Közút Nonprofit Zrt.: egy idős magyar férfi a forgalommal szemben hajtott fel az M0-ra, és a közút kollégáinak sikerült csak megelőzniük, hogy nem történt tragédia
ĀNem költött utánfutóra egy autós Budapesten
ĀFRICSKA. A sor a kerékpársávon száguldva előzőn át a körforgalomba szembe befordulón keresztül a sztráda felhajtóján tolatóig tart, s széles ecsetvonásokkal vázolja föl korunk magyarországi közúti iszonyait
ĀAkár ötször is elvehetnék a férfi jogosítványát + VIDEÓ