Lengyel soros elnökség: Folytatódik a „magyar” irány?
ĀBóka János: Magyarország az európai versenyképesség erősítését szolgáló Budapesti Nyilatkozat megvalósítását szeretné
Digitális oldalról is szükség van a versenyképesség javítására
ĀVarga Mihály: Mindössze nyolc százalékát kaptuk meg a nekünk járó forrásoknak
Varga Mihály Európa versenyképességi kihívásairól egyeztetett
ĀA kihívások sürgős és hatékony megoldásokat igényelnek
Nyitrai Zsolt: A kormány egyik legfontosabb szövetségesei a magyar gazdák
ĀA soros elnökség ideje alatt Magyarország meghatározó szerephez jut
Deutsch Tamás: Magyarország már bevándorlóország lenne, ha a brüsszeli migrációs szabályokat követte volna
ĀA magyar soros elnökség olyan javaslatokat szeretne megtárgyaltatni, amik végre megálljt parancsolnak az illegális migrációnak
Versenyképességi fordulatra van szükség Európában
ĀBudapesten rendezik meg az uniós magyar elnökség legjelentősebb felsőoktatási és kutatási tanácskozását
Kovács Zoltán: Valós problémákra valós megoldásokat keresünk
ĀAz európai versenyképesség millió sebből vérzik
Hazánk példát mutat a migráció kezelésében
ĀRétvári Bence szerint ennek alapja, hogy a külső határokat meg kell védeni
Kovács Zoltán a logisztikai kihívásokról beszélt
ĀMagyarország az EU-elnökség közepén tart, és izgalmas időszakban van
A magyar EU-elnökség meghallgatja az európai polgárokat
ĀBóka János szerint az integrációval és a bővítéssel párhuzamosan az EU belső kormányzását is meg kell reformálni
1100 éve Európában, 20 éve az unióban címmel kulturális programsorozat indul
ĀAugusztus 10-én indul Székesfehérváron
Háború és béke
ĀKözhely, de attól még igaz, hogy egy háborút elkezdeni nagyon könnyű, befejezni viszont nagyon nehéz. Nyilván ennek súlyát élheti át mostanában Orbán Viktor is
Nincs egységes fellépés
ĀBojkottálják a magyar szervezésű uniós miniszteri találkozókat egyes tagállamok
Bóka János: A magyar uniós elnökség a változásra vágyók hangját fogja képviselni
ĀAz európai parlamenti választások eredménye egyértelműen megmutatta, hogy nemcsak szükség van a változásra, hanem egyértelmű a változás iránti vágy is, amint azt maguk az európaiak kifejezték
Készülőben az új európai versenyképességi paktum
ĀA tervezetet Orbán Viktor az ősz folyamán terjeszti az Európai Tanács elé
„Főszerepben Magyarország"
ĀA Die Welt véleménycikke szerint Orbán Viktor megérdemel egy esélyt
Történelmi pillanat a Patrióták Európáért képviselőcsoportjának megalapítása
ĀDeutsch Tamás úgy véli, a szavazók változást akarnak Európában
Weltwoche: Orbán Viktor megteremtette a béketárgyalás esélyét
ĀRoger Köppel főszerkesztő szerint nagyon fontos, hogy a magyar miniszterelnök „nyitva tartja a diplomáciai csatornákat", hiszen az ukrajnai háború rengeteg életet követel nap mint nap
Orbán Balázs: Magyarország nem csak beszél, tenni is igyekszik a békéért
ĀA miniszterelnök politikai igazgatója szerint Magyarország soros EU-elnöksége jó alkalom a békemisszió teljesítésére, ezért volt fontos Orbán Viktor kijevi, majd moszkvai látogatása
Nagy Márton: Magyarország különleges szerepet tölt be a Kína és az EU közötti kapcsolatokban
ĀA héten kezdődött uniós elnöksége során Magyarország az EU versenyképességének javítását tekinti a legfontosabb feladatának
Sulyok Tamás: Európa a közös otthonunk, Európa a közös jövőnk
ĀAz államfő a magyar EU-elnökség nyitókoncertje előtt mondott beszédében kiemelte, létfontosságú, hogy az európai értékek ne erodálódjanak, és továbbra is megőrizzük őket az európai közösség sikerének érdekében
Menczer Tamás: Az európai emberek változást akarnak, ez a választáson egyértelműen kiderült! + Videó
ĀAmikor az Európai Unió létrejött, és amikor Magyarország 20 évvel ezelőtt belépett az EU-ba, akkor volt két világos cél: Európában legyen béke, és legyen jólét
Sulyok Tamás: Magyarország elkötelezett Európa védelme és megerősítése mellett
ĀA köztársasági elnök az Európai Unió Tanácsának féléves, július elsején kezdődő magyar elnöksége alkalmából rendezett nyitóelőadáson felidézte, Magyarország 13 évvel ezelőtt már ellátta a soros elnökséget, és – mint fogalmazott – sikeresen tette ezt
Sulyok Tamás: A szuverenitás virtusa gyakran mentette meg rossz sorsától a magyart
ĀAz államfő szavai szerint magyarként nem csupán Magyarországon lehet élni, hiszen - idézte fel - nem egy olyan időszaka akadt a magyar történelemnek, amikor elhagyni kényszerültek hazájukat a magyarok
A magyar diplomácia fontos időszaka következik
ĀMagyarország belgiumi nagykövete a brüsszeli Liszt Intézetben fogadta Sulyok Tamás köztársasági elnököt
Fókuszban a magyar űrkutatás
ĀA soros magyar EU-elnökség egyik célja a tárgyalások megkezdése az uniós űrjogszabályról
