Pikáns házivideó szivárgott ki Putyinról
ĀDöbbenetes dolgot tesz rajta az elnök egy nagy társaságban
ĀDöbbenetes dolgot tesz rajta az elnök egy nagy társaságban
ĀElképzelhetetlen, hogy Kijev egyedül megkísérelte volna a Török Áramlat felrobbantását, az USA-val való koordinációnak minimum a terv részét kellett képeznie
Ā„Amíg Oroszország agressziója folytatódik, Oroszország veszteségeit is érezni kell”
ĀKiadatná vagy bíróság elé állítaná Peszkov Hunkát
ĀA NATO-főtitkár méltatta Lettország hozzájárulását Ukrajna védelméhez
ĀA következő napokban Ukrajna, Lengyelország és Litvánia mezőgazdasági miniszterei háromoldalú találkozót tartanak
ĀA szóvivő szerint a zsoldosok már nem jelentenek akkora fenyegetést, amióta fő vezetőjük, Jevgenyij Prigozsin meghalt
ĀVang Ji kínai külügyminiszterrel egyetértettek abban, hogy a béke feltételei napról napra romlani fognak
ĀOroszország keresztényebb ország, mint Ukrajna, ahol a hívőket üldözik – jelentette ki Tucker Carlson
ĀA szűkszavú közlemény szerint a felek a kétoldalú kapcsolatok erősítésének és fejlesztésének lehetőségeit vitatják meg
ĀOroszország egyik leggazdagabb embere elárulta a moszkvai titkot
ĀA több mint két órán át tartó támadásban megrongálódott egy kikötőépület, raktárépületek és több mint 30 teherautó
ĀA misszióvezetővel közölték, hogy a bolgár hatóságok „oroszellenes provokációjának” kellemetlen következményei lesznek
ĀA külügyminiszternek és az államfőnek eltér a véleménye a Moszkvai képviselet szükségességéről
ĀAz egyik ilyen, külföldi tanácsadókat elszállásoló hotel Odesszában volt
ĀA cég azt a célt tűzte ki, hogy 2023-ra egymilliárd köbméterrel növeli a földgázkitermelést, azaz 13,5 milliárd köbméterre
ĀA politikus kiemelte, Ukrajna 2014 óta lakosságának 53,7 százalékát vesztette el
ĀRiga a nemzetközi szabályokkal összhangban cselekedett, és az incidensről értesítette Oroszországot
ĀA tisztségviselő hozzátette, hogy az egyik bomba egy lakásfenntartó iroda épületét, egy másik pedig egy lakóépületet talált el
ĀDmitrij Peszkov kiemelte, sok nyugati ország, köztük Kanada is, olyan fiatal generációt nevelt fel, amely nem tudja, hogy a korábbi nemzedék ki ellen harcolt
ĀLarry Johnson szerint az oroszok előbb-utóbb porig rombolják a kijevi vezérkar épületét
ĀA jelentés szerint a kikötő évek óta nem üzemelő szállodája is lángra kapott a támadás nyomán
ĀA szabotőr ellen a terrorcselekmény kísérletéről szóló cikkely alapján büntetőeljárás indult
ĀIndítványozta, hogy az EU vásárolja fel az ukrán gabonát és adja az afrikai országoknak
ĀUkrajnát is felszólította a bizottság, hogy tisztázza az orosz hadifoglyok gyanú szerinti bántalmazásának eseteit
ĀAggódik az ukrán elnök, hogy több állam semleges szeretne maradni
ĀLevelet írt az észak-koreai vezető Pekingbe, de kapott is, Moszkvából
ĀAndrej Medvegyev januárban menedékjogot kért a skandináv országban, de azóta meggondolta magát
ĀSzerinte USA-ban bekövetkező elnökválasztás miatt senkit nem fog érdekelni Ukrajna
ĀOktóberben javasolni fogják a többéves csatlakozási folyamat elindítását