Volodimir Zelenszkij az ukrán hadsereg reformját jelentette be
ĀÚj fegyvernemet is létrehoznak
ĀÚj fegyvernemet is létrehoznak
ĀOlaf Scholz: Egy ukrajnai orosz győzelem drasztikusan megváltoztatná Európa arculatát is
ĀA szervezet aggodalmát fejezte ki a gyermekjogok sérülése miatt
ĀMoszkvai jelentések szerint az ukránok 760 katonát veszítettek
ĀUkrajnáról, Tajvanról és a Közel-Keletről egyeztettek
ĀAz ukrán légvédelem a drónokat és a Kh-101-es manőverező robotrepülőgépek többségét képes volt semlegesíteni
ĀVlagyimir Putyin hivatalban lévő elnöknek háromszázezer aláírásra van szüksége
ĀMagyarország az ideiglenes védelmi státusz bevezetése óta 33 880 ilyen jogállást biztosított ukrajnai menekültek számára
ĀFegyver van bőven, jól lehet már most keresni vele
ĀKényszersorozást orrontottak, el is járt az ukrán asszonyok keze
ĀA konzervatív újságíró nemrég közölte pontosan mikortól érhető el a nagy érdeklődéssel várt felvétel
ĀAz ukrán elnök elmondta, hogy tárgyalt erről a kérdésről Josep Borrell-lel
ĀFelhívta a figyelmet arra, hogy az uniós csatlakozás tagadhatatlan előnyökkel járt Románia számára
Ā2022 januárja óta az EU több mint 88 milliárd eurós támogatást nyújtott Ukrajnának
ĀA tárca szerint az orosz erők előnyösebb állásokat foglaltak el Donyeck környékén és a donyecki régió déli részén
ĀMegjegyezte, rengeteg adat került nyilvánosságra arról, hogy ki állhatott a kritikus infrastruktúra felrobbantása mögött
ĀEgy orosz győzelem meggyengítene minket, és nemcsak Moszkvát, hanem Kínát, Iránt és Észak-Koreát is bátorítaná
ĀAz ukrán parlament első olvasatban elfogadta a mozgósításról szóló törvényjavaslatot
ĀUkrajna egész területén légiriadó volt érvényben
ĀNem akárki, a lengyel védelmi miniszter beszélt erről
ĀAz amerikai újságíró Moszkvában beszélget az orosz elnökkel
ĀHalperin egy nappal korábban arról beszélt, hogy az orosz külügyminiszter szerinte „lekicsinyelte” a holokauszt jelentőségét
ĀAz üzem röviddel az ukrajnai háború megindítása után orosz ellenőrzés alá került, de azóta is időről időre támadások érik a létesítményt
ĀMegkerülték saját tilalmukat az angolok és egy „finomítói kiskaput” kihasználva több millió hordónyi szankcionált árut importálnak
ĀA Moszkvában kiadott tájékoztatás szerint a frontszakaszok mentén az ukrán fél vesztesége csaknem kilencszáz katona volt
ĀA jelentésben 24 orosz hajó és egy tengeralattjáró likvidálásáról írtak