Lengyelország saját légvédelmi rendszerével lőné le az orosz lövegeket Ukrajna felett
ĀVarsóban folyik a mérlegelés – Lengyelországnak többször is riasztania kellett vadászgépeit légterének védelme érdekében
ĀVarsóban folyik a mérlegelés – Lengyelországnak többször is riasztania kellett vadászgépeit légterének védelme érdekében
ĀAz orosz hadsereg civil, főként közlekedési infrastruktúrát támadtak
ĀMoszkva azt tervezi, hogy 2025 januárjától kiterjeszti felségvizeit, módosítva finnországi és litvániai határát a Balti-tengeren
ĀA frontbeli veszteségek csekélyek az országot elhagyók számához képest
ĀA moszkvai jelentés szerint Németország ellentmondásos módon kezeli a múltat
ĀIntenzív támadás érte Donyecket
ĀA hírek szerint a két vezető megvitatja a kétoldalú együttműködés helyzetét és kilátásait
ĀA moszkvai hadijelentés szerint az ukrán hadseregnek több mint 1700 katonája esett el vagy sebesült meg
Ā„Az arányosság elvének szem előtt tartásával felhasználhatók”
ĀA NATO-tagállam mintegy kétszáz kilométer hosszan közvetlenül határos Oroszországgal
ĀA bíróság döntött a két hónapos előzetes letartóztatásról
ĀVarsó fontolóra is veszi a légvédelmi rendszerek bevonását
ĀAz utóbbi 24 órában az oroszok 17 település ellen intéztek támadást
ĀNe vonuljon be a NATO Ukrajnába
ĀÚgy tűnik, nem elég „értékesek” az ukrán elnöknek
ĀMegkezdődött az orosz nukleáris hadgyakorlat
ĀA most ígért segéllyel együtt eddig több mint 100 milliárd koronával támogatták Ukrajnát
ĀMint mondta, „szövetségesek széles körű összefogására van szükség a békéért”
ĀA cél annak megakadályozása, hogy lábra kapjon az európai politikai terrorizmus
ĀAz ukrán hadseregnek több mint 1300 katonája esett el vagy sebesült meg súlyosan
ĀA műholdat Moszkva május 16-án bocsátotta fel – közölte Ryder újságírókkal
ĀAz elmúlt 24 órában 116 katonai összecsapás zajlott a fronton
ĀMás tervei vannak a volt AFU főparancsnoknak
ĀAz orosz fegyveres erők vezérkara megkezdte egy, a közeljövőben tartandó gyakorlat előkészítését
ĀAz amerikai közlés szerint az orosz műhold jelenleg ugyanazon a pályán kering, mint egy amerikai kormányzati műhold
ĀKijev is elismeri, hogy a Harkovi területen rendkívül feszült a helyzet az ukrán csapatok számára